Jeremy Renner megszólalt: több mint 30 csontja tört el a súlyos balesetben

336E89E-highres
2023.01.21. 18:56
A hókotrás közben súlyos balesetet szenvedett színész egy újabb posztot tett közzé szombaton, amelyben az állapotáról számolt be.

Jeremy Renner – aki Sólyomszemet is játssza a Bosszúállók című Marvel-sorozatban – az év elején szenvedett balesetet, amelyet követően helikopterrel szállították kórházba, és többször is megműtötték. Barátai szerint évekbe telhet, mire a híresség felépül.

A színész szombaton az Instagramján tett közzé egy újabb posztot, amelyben arról írt, hogy már megkezdődött a baleset utáni rehabilitáció, és megköszönte a sok szeretetet, támogatást, amit az emberektől kapott a történtek után. 

Nagyon hálás vagyok mindenkinek. Ez a több mint 30 csontom, ami eltörött, idővel helyre fog jönni, és megerősődik majd. Akárcsak az a szeretet, az a kapcsolat, amelyet a családommal és a barátaimmal ápolok

– írta posztjában a színész.

Nemrég az is kiderült, hogy Jeremy Rennert a kórházból már kiengedték, így a rehabilitációját már otthon tudja végezni. 

(Borítókép: Jeremy Renner 2017. július 26-án. Fotó: Valerie Macon / AFP)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport