Ha nem figyel oda, el is veszítheti egyik végtagját Baranyi László

D  YT20100330012
2023.02.09. 08:11
Le kellett mondania filmes szerepléseit Baranyi Lászlónak. A színművész már régóta úgy érzi, valami nincs rendben az egészségével.

Három éve intett búcsút a színpadnak Baranyi László, de mindaddig, amíg egészsége engedte, elvállalt néhány szerepet. Két évvel ezelőtt azonban koronavírus-fertőzés miatt került kórházba, majd nem sokkal utána elesett és betört a feje, legutóbb pedig egy vírusos influenzával is meg kellett küzdenie.

A színművész mindent megtesz az egészségéért, de úgy érzi, valami most még sincs rendben vele. 

Jobban vagyok, de valami nem stimmel, és ez idegesít. Nem tudom, hogy az időjárás miatt van-e, vagy más okozza, de gyakran szédülök. Megbeszéltem a körzeti orvosommal, a nejemmel egy teljesen kivizsgálásra megyünk. Lesz vérvétel, és egy szerkezettel huszonnégy órán át ellenőrzik a vérnyomást, a szívverést

– mondta a Borsnak Baranyi László, hozzátéve, a baleset óta már négy hónap eltelt, de még mindig orvoshoz jár és természetgyógyász is kezeli. Ez utóbbi azt mondta neki, muszáj mozgatnia a bal kezét, különben el is veszítheti.

A Família Kft. híres színésze nemrég szerepet kapott a Valami madarak című magyar filmben, de egészségi állapota miatt nem tudta vállalni a szereplést. A művész úgy fogalmazott, sajnálja, hogy le kellett mondania a felkérést, mert a „filmvásznon kellett volna meghalnia”.

(Borítókép: Baranyi László 2010-ben. Fotó: Illyés Tibor / MTI)