Lagziban lépett fel Galambos Lajos
További FOMO cikkek
- A legmagasabb polgári kitüntetésével díjazta Tom Cruise-t az amerikai haditengerészet
- Plágiummal vádolják Adele-t, törölnie kell az egyik slágerét
- Nem az olvadás, a műanyagszemét verheti be az utolsó szeget az Antarktisz koporsójába
- Forgács Gábor lánya: Most nem kapcsoljuk be a tévét, még nehéz lenne, ha meghallanám a szinkronhangját
- Lovas Annabella megszólalt az eltűnéséről
Ahogy korábban megírtuk, tavaly decemberben Galambos Lajos víz-, gáz- és áramlopási ügye miatt jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, 4 évre eltiltották a közügyektől, valamint a több mint 4 millió forintos bűnügyi költséget is neki kell fizetnie. A 2015 óta húzódó eljárásban Galambos Lajos volt feleségét, Boglárkát felmentette a bíróság. A mulatós zenész ezt megelőzően már 125 napot töltött előzetes letartóztatásban. A tárgyalások ideje alatt végig ártatlannak vallotta magát, a másodfokú ítéletre reagálva annyit mondott: egyáltalán nem erre készült.
A mulatós zenésznek február 15-én kellett volna megjelennie a kecskeméti börtönben, erre azonban nem került sor. Betegségre – állítólag fulladásos panaszokra – hivatkozva halasztási kérelmet nyújtottak be ügyvédjével, az idő szűkössége miatt viszont már akkor sem volt biztos, hogy az átjut a rendszeren.
Tüdőtágulásom van, úgynevezett keszonbetegségem, amitől gyakorta fulladok, köhögök. Ezenkívül más problémám is van, ami miatt nem vonulok be... A betegségem gyógyíthatatlan és visszafordíthatatlan. Őszintén megmondom, én lennék a legboldogabb, ha bevonulhatnék a börtönbe, mert az azt jelenté, hogy egészséges vagyok
– nyilatkozta Galambos Lajos.
A zenész a betegsége mellett arra is kitért, hogy mennyire megviseli az, hogy mindenki úgy gondolja, próbálja megúszni a büntetést, de ő mindig és most is vállalni fogja a felelősséget.
A trombitaművész ügyvédje, dr. Csontos Zsolt elmondása szerint azt kérvényezték, hogy halasszák el Galambos Lajos börtönbüntetésének megkezdését. Így akár egyéves halasztást is kaphat, a zenész pedig minden pillanatát kihasználja.
Óriási bulit csapott egy „lagzin”
A mulatós sztár a Blikk Rúzs értesülései szerint február 18-án egyórás koncertet adott az alföldi Biczó csárdában. Közel háromszáz vendég énekelt, táncolt a trombitással, és mint kiderült, nem ez volt az utolsó eset.
Óriási bulit csinált, szerencsére egyáltalán nem látszott Lajcsin, hogy beteg. Szerintem több mint egy órát énekelt, de pontosan nem tudom, nyilván nem az órát néztem. A program esküvő volt, persze nem igazi, de minden ugyanúgy zajlott. Volt menyasszony, vőlegény és lagzis menü. Lajcsi a fellépésével megkoronázta a „lakodalmat”. Közben elmondta, hogy bármit is hallunk elmaradó fellépésekről, ne higgyük el, mert ő mindenhol ott lesz. Például nagyon készül a március 11-i tatabányai koncertjére
– nyilatkozta a lapnak egy hölgy, aki a zenésszel mulatta végig az éjszakát.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)