További FOMO cikkek
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
- Van, hogy naponta többször lelotyózza papagája a 89 éves Judi Denchet
A Pepsi kedden mutatta be új logóját és márkajelzését, amely idén ősszel Észak-Amerikában, jövőre pedig világszerte bevezetésre kerül.
Az új dizájn sokban hasonlít az 1990-es évekbeli változatra, amely úgy tűnik, azóta is a fogyasztók fejében ragadt. Az új logó modern, hangsúlyos külsőt, új betűtípust és betűszínt, valamint új szegélyt is kapott.
Visszatérés a kör belsejébe
Mint kiderült, a népszerű kóla arculata másképp néz ki az emberek képzeletében, mint a valóságban.
Több alkalommal, mikor a Pepsi arra kért néhány fogyasztót, hogy emlékezetből rajzolja le a logójukat, az emberek többsége egy karika belsejébe írta bele a márka nevét – ami minden bizonnyal a cég 1987 és 1997 között használt logójának emlékével magyarázható.
Mauro Porcini, a PepsiCo vezető designere a CNN-nek így nyilatkozott erről a jelenségről:
Ahelyett, hogy figyelmen kívül hagytuk volna, a magunkévá tettük.
Így a 2008 óta változatlan logó a jövőben ismét úgy fog kinézni, ahogy az emberek fejében él, csak modern köntösben: az ikonikus, piros-kék hullámos kör közepére került a Pepsi felirat – az eddigi kisbetűs kivitel helyett ezúttal nagybetűkkel szedve.
Magabiztos és cukormentes
Kaplan úgy magyarázta a változtatást, hogy a Pepsi merész és magabiztos márka; a jelenlegi logó a kisbetűs pepsivel mégis szégyenlősen, távol a körtől ácsorog. Nem túl merész, nem túl magabiztos. Az új logó viszont már igen.
Az arculatváltás másodlagos célja egyébként az, hogy felhívják a figyelmet a Pepsi cukormentes (Max) termékcsaládjára, mely a vállalat első számú fókuszává lépett elő.
Ennek kiemelésére az új logó fekete betűtípust és fekete keretet használ, ami a Pepsi Max kóla fekete dobozára és címkéjére utal.
Az Indexen korábban arról számoltunk be, hogy Kínai kutatók két kólamárka termékeinek egészségügyi hatásait vizsgálva kiderült, hogy a magas dózisú kólafogyasztás javíthatja a tesztoszteronkiválasztást, valamint a cukros italok testtömeg-növekedést is eredményeztek a vizsgált állatoknál. Persze komoly károkat is okoznak.