Az új Aranyháromszögben eredtünk a pénz nyomába

Soha nem találkoztam még olyan sokszínű taxikínálattal, mint a feltörekvő ázsiai metropoliszban, a hétmilliós Kuala Lumpurban. A mindent uraló, japán gyártmányú luxusmárkáktól kezdve a nagyon is vakmerő maláj hölgy által vezetett, kicsit megtört, recsegő-ropogó dél-koreai matuzsálemig mindegyik megbízhatóan vitt az úti célig – ráadásul rettentően olcsón. Ennek magyarázata, hogy a benzin arrafelé 150 forint literenként! Jó helyismerettel és megfelelő bátorsággal persze választhatók meglehetősen bonyolult menetrend alapján működő helyi tömegközlekedési eszközök is, így a híres egysínű vasút vagy az ingyenes buszkörjárat is.

Legbiztosabb azonban a fedett, légkondicionált, emelt szintű járdarendszer, amelynek főbb csomópontjain a múlt század elejét idéző brit gyarmati egyenruhában levő őr minden járókelőnek tiszteleg. Azért építették meglehetősen drágán, mert

Megszületett az ötlet: egy szinttel megemelni az egészet – Hongkongban vagy Szingapúrban érzi az ember magát.

A környék látványa visszaigazolja a maláj mindennapok tapasztalatát, itt ma már szinte minden a pénzről szól, a sokszínű vallási-kulturális emlékeket már csak vidéken lehet megtalálni. A lüktető metropolisz térdre ereszkedett a megváltó modern istenség, a pénz hatalma előtt. Ennek fényes jegyei a dubaji plázákat megszégyenítő méretű bevásárlóközpontok – ahol a Chanel boltja előtt kígyózó sor jelezte, itt jelentős réteg gazdagodott meg. Kuala Lumpur leggyorsabban fejlődő területét Aranyháromszögnek hívják. Rosszul cseng a név: a Laosz–Észak-Thaiföld–Mianmar által határolt övezetet hívják így, ahová a világ ópiumtermelésének negyede összpontosul: az ópiummák termőterülete 40 000 hektár, évente 800 tonna tiszta kábítószert készítenek.

James Bond jött, de a gáz is

Kuala Lumpur azonban más – az új befektetések, a gyorsan fialó pénz jelképe, egyben Malajzia példátlan felfutásáé is. A szorgalmas munkára, az innovációra és energiára épülő gazdasági fejlődés negyedszázada tart, tavaly az energiaárak felrobbanása pedig különösen jót tett. A gáz és olaj adja a GDP közel negyedét, a cseppfolyósított gáz terén Malajzia a világ harmadik legfőbb exportőre. Ennek a gazdagságnak a jelképe a híres ikertorony, amelynek egy teljes részét ma is a Petronas helyi energetikai óriás lakja. Az ország iszlám gyökereit építészeti eszközökkel modern módon tükröző, kecses felhőkarcoló 1998–2003 között a világ legmagasabb épülete volt, James Bond-filmet is forgattak itt. Emblematikus a 41. emeleten található híd, amelynél 2009. szeptember 1-jén

A turisták számára a tornyok látványa a legkedveltebb fotótéma. Ezt használják ki a környéken szép számban levő, felhőkarcolókba települt hotelek. A Banyan Tree Kuala Lumpur megnyitotta kapuit előttünk. Szinte sokkoló, hogy a 63. emeleten van a recepció, míg a 68. szinten a félelmetes panorámát nyújtó étterem, fölötte pedig a találó elnevezésű Vertigo bár, ami magyarul Szédülést jelent. A séf, Francesco Fedrighi 15 éve költözött Olaszországból Malajziába, s imádja. Szakácsok hada gondoskodik arról, hogy a hetente felkínált 40 kilónyi homár a kellő hőmérsékletű akváriumból kerüljön elő, s időben érkezzen Japánból a híres mijazaki steaknek való prémiumhús.

Shereen Chow marketingigazgató a lényegről beszél: a főváros idén végérvényesen maga mögött fogja tudni a világjárványt, mert Kína kinyitott, s özönlenek a pénzt hozó turisták, akikre a luxushotel is épít. Különben nem tettek volna az 56. emeletre olyan lakosztályt, ahol

Az ország turizmusa feléledt, mert idén már 17 millió vendégre számítanak – igaz, a Covid előtt még volt 26 milliós rekord is. Azért minden hotelben minden alkalmazottnak még mindig maszkot kell viselnie, így a felszolgálóknak is.

Muram, a taxis is optimista, miközben a világhírű Batu-barlangrendszerhez szállít, ahol a sziklába épített, négy templomból álló hindu szentély csodálatos látványa és a meglehetősen találékony majmok folyamatosan versengenek a turisták kegyéért. Öt gyermeke van, 250 négyzetméteres modern lakásban él egy olyan felhőkarcolóban, ahol külföldiek nem vásárolhatnak tulajdont. Felesége is dolgozik, havi 300 000 forintnak megfelelő helyi ringgitet tesz hozzá a családi kasszához. A lakás ma 80 milliót ér – a tengerparti luxusövezetek apartmanjait azonban már félmilliárdért veszik a piacra visszatért gazdag kínaiak...

Megsemmisültek a viskók, jöttek a kínaiak

A főváros után tehát irány a tengerpart, de nem a legismertebb Langkawi vagy Borneó, hanem Penang. A hárommilliós sziget is az Indiai-óceánra nyílik, de Indonézia a 2004-es cunami során kicsit védte, ezért a pusztítás nem volt olyan hatalmas, mint a közeli Phuketen. Viszont megsemmisültek a brit gyarmati időkből származó George Town régi tengerparti viskói, s a helyükre építették a már említett, horror áron vásárolható apartmanokat kínáló hatalmas lakónegyedek 30-40 emeletes modern lakóparkjait. Értéküket növeli, hogy a brit gyarmati örökség csodálatos emlékeitől, a városházától vagy éppen a híres cornwalli erődtől nem messze vannak. A helyiek vallásuktól függetlenül felvállalják a történelmet, így lett az egykor angol hatalmat jelképező ágyúrendszer ma kedvelt esküvői helyszín...

Szorgalmasan kattognak a mobiltelefonok George Townban, ami az UNESCO világörökség része és az unikális utcai falfestészet világhírű jelképe. Kínai diáklányok társaságában érkezem a helyszínre, mert ők is a „Kisgyermekek a biciklin”-t keresik. Történt 2012-ben, hogy Ernest Zacheria litván mester kerékpározó testvérpárról készített festményt, amit egy bicikliboltban fedezett fel Tan Chor Whype helyi művészetpártoló. Mindez az Örmény utcán történt, amelynek elnevezése a XIX. századi, távolról érkezett családra utal. Ők tették a kereskedelem központjává a környéket, ahol egy falra nagyban is megfestette a képet Ernest. A helyi önkormányzat felismerte, ez újdonság, s kellő marketinggel világhírűvé tette. Azóta a város több pontján is találkozni hangulatos falfestményekkel.

A sziget a megtestesült békesség és a tolerancia példaképe: a lakosság fele kínai, 45 százaléka maláj muszlim, 5 százaléka pedig hindu, de van keresztény templom is. A világ más pontjain egymással akár erőszakos eszközökkel is harcoló, extrém vallási csoportok jelenléte itt nem érezhető, de a rendőrség láthatóan figyel. Megerősíti ezt egy másik taxis, aki nem mondja meg a nevét, mert 30 éven át katonai repülésirányító volt. Szerinte a maláj légierő modern, s az amerikaiak az élesedő tajvani–kínai viszály miatt fokozottan jelen vannak. Bár nem szereti őket, mert „jenki mentalitásuk van”, de szükséges az erő, mondja. Nem kap nyugdíjat, mert amikor kilépett a hadseregből, ő a végkielégítést választotta, ami tízmilliós nagyságrendű volt, ezért dolgozik ma is hatvan felett. Heten élnek egy nagy házban, öt autójuk van.

Általános errefelé a négy-öt gyermekes család, s a legmodernebb japán kisbuszokkal közlekednek. Így érkeznek meg Penang egyik menő hoteléhez is szépen sorban. Ami feltűnő: a gyermekek nem rohangálnak, hanem csendben közlekednek, még az étteremben sincs ricsaj. Jól neveltek, látszik. Hétvégén özönlenek a helybeliek Kuala Lumpurból, de Szingapurból is. Őket jellemzően egy gyümölcs vonzza, mert Penang a fő termőterülete a duriánnak, az ízletes, de borzalmasan büdös gyümölcsnek, ami az összes szállodából ki van tiltva!

Penangon ismerik Jónyer Pistát

Miközben a homokos tengerpartot rójuk, feltűnik Julian, a fővárosból érkezett családfő. Amikor megtudja, magyar vagyok, legnagyobb elképedésemre Jónyer Istvánról kezd mesélni! A magyar asztalitenisz-ikont errefelé jól ismerik, mert a foci és a tollaslabda mellett a pingpong is rendkívül népszerű sport. Ő maga is jól játszott, mert ifjúsági válogatott volt, ma állami alkalmazott: a 30 milliós országban sokan, hatmillióan élnek ebből a szektorból. Bérének felét fogja megkapni nyugdíjként, de ma még 11 százalékot be kell fizetnie az idősalapba, cége pedig a fizetése 13 százalékát utalja át.

Együtt indulunk kirándulni a közeli Majom strandra, ahová csak hajóval lehet eljutni. Idilli a nyugalom, a hatalmas, sima felületű sziklák látványa egyedi. Talán itt érződik legélesebben a világjárvány nyoma: a kis éttermek, üdítőt, gyümölcsöt kínáló bódék fele romos, elhagyott, a környéket láthatóan ritkán tisztítják.

A járvány alatt itt ragadt, az esőerdőben él, s nem is kíván visszatérni Európába. Mobilja már nincs, múltja (még) igen. Balatonfüred feldereng 1986-ból, emlékszik a Vitorlás étteremre is.

Van ennél azonban elképesztőbb, magyar vonatkozású történet is. A helyszín George Town óvárosa, a Lebuh King / Lebuh Geraja utcák sarka, a virágárus. A csokor megkötésének technikája felől érdeklődöm, amikor kiderül: magyar vagyok. Az üzlet mélyéről imigyen dörmög egy öblös hang: „Szóval Teller Ede hazájából jött.” Nem, nem Puskást, hanem az atombomba egyik atyját emlegeti...

(Borítókép: Luxuslakosztály a Petronas tornyoknál. Fotó: Oltványi Tamás)