Bizalmat szavaztak a britek III. Károlynak, rajta a sor

Május 6-án, szombaton újabb brit uralkodó, III. Károly fejére került Szent Eduárd koronája, ami hetven éve nem fordult elő. Nem egy generáció nőtt fel azóta, hogy II. Erzsébetet 1953-ban megkoronázták, így az sem túl gyakori, hogy valaki két koronázást is megérjen még életében. Bár a XXI. században már nagyon megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, szükség van-e még egyáltalán monarchiára vagy épp királyi családra, tény, hogy a família Nagy-Britannia történelmének szerves részét teszi ki, ezért egy újabb koronázás is nagy eseménynek számít nemcsak a szigetország számára, hanem nemzetközi szinten is. A koronázási ünnepségen az Index is ott lehetett, így lehetőségünk volt megtapasztalni, hogyan viszonyulnak a britek ehhez a kérdéshez, illetve III. Károlyhoz.

Egy nappal az esemény előtt érkeztünk meg a brit fővárosba, Londonba, amit teljesen más hangulat lengett be a legutóbbi, II. Erzsébet temetése miatt tett látogatásunkhoz képest – már nem abból a szempontból, hogy ezúttal egy örömhírt kellett ünnepelni. A reptérre, illetve London Westminster-negyedébe érve se érzékeltük azt a tömeget, amit még szeptemberben, amikor meg sem lehetett moccanni a westminsteri apátság környékén. Sátrazókkal volt teletűzdelve az első sor az összes kordon mögött, ami ezúttal hiányzott, és ha csak ezt a látképet tapasztaltuk volna meg, könnyen azt hihettük volna, III. Károly koronázása már nem érdekel annyi embert. Ennek az elméletnek a megdöntéséhez elég volt elsétálni a The Mallhoz, ami a Buckingham-palotáig vezet.

A Nemzetközösséghez tartozó országok zászlajaival szegélyezett út mellett nem csupán az első, hanem a harmadik sorig beteltek a helyek sátrazókkal, akik között akadt olyan, aki aznap táborozott le, míg mások már napok óta ott voltak. A brit zászló színeibe öltöztek, III. Károly fejével díszített lobogót terítettek magukra, plüsskoronát kaptak fel a fejükre, meg palástot a hátukra, és a lehető legkreatívabb módot igyekeztek megtalálni arra, hogy büszke britnek tűnjenek.

A nyugdíjasoktól a fiatalabbakig mindenki testközelből akarta magába szívni ezt az élményt, ami élete végéig vele fog maradni. A britek egy része pedig nem is a királyi család iránt érzett fanatizmusa miatt hajlandó az utcán éjszakázni, hanem azért, mert jó szórakozásnak találják, illetve közösségteremtő ereje is van, ami többet jelent a számukra annál, hogy látták-e integetni III. Károlyt, vagy sem. Akadnak természetesen hű rajongók, akik a famíliához köthető szinte összes eseményen az első sorban csápolnak, de nincs szükség efféle címkékre ahhoz, hogy az embert meghassa, amit lát. Történetesen III. Károlyt, a valaha volt legvitatottabb modern kori brit uralkodót, aki a korona révén talán tiszta lappal kezdhet.

Megbocsátottak vagy sem?

III. Károly hendikeppel indult neki a trónörökösi címnek, mivel Diana hercegnével kötött házasságának végső kimenetele, azaz egy harmadik fél (Kamilla) közéjük való befurakodása sebet ejtett a briteken. Tény, hogy a királyi pár azóta sokat tett le az asztalra annak érdekében, hogy maga mögött hagyhassa a múltat, viszont a szigetország lakóinak egy része nemigen akar felejteni. A koronázási ünnepségen is előkerült egy tüntetőcsoport, amelynek tagjai III. Károly uralkodása ellen demonstráltak, kijelentve, nem a királyuk, de ezzel együtt az is irreális elvárásnak tűnik, hogy egy – inkább vélt, mint valós – általános vélekedés szerint mérlegeljük azt, szüksége van-e Nagy-Britanniának királyra, vagy sem.

Egy nemrég készült kutatás szerint a britek csupán 62 százaléka támogatja III. Károlyt uralkodóként, ám a szombat délelőtt Londonban tapasztaltak szerint valami nem stimmel ezzel az aránnyal. Az előbb említett tüntetői csoporton kívül más nem hallatta a hangját, és a közvetlen környezetünkben lévő britek, akikkel szóba elegyedtünk, rendre reménnyel telve számoltak be a királyukról, akivel kapcsolatban azért bizakodnak, mivel II. Erzsébet, aki az etalont jelenti, jó tanára volt. Szem- és fültanúi voltunk annak, ilyen keretek között hogyan köttetnek barátságok, amik nemzeteken átívelők is lehetnek, mivel a jelenlévők között a kínaitól kezdve az indiain át több nemzetiség is képviseltette magát. A szoros kapcsolatok létrejötte pedig részben az extrém körülményeknek köszönhető. A legtöbben – ahogy mi is – már hajnalban megérkeznek az esemény helyszínére, ezt órákon át tartó várakozás követi, amivel a koronázás esetében együtt járt még némi eső is. A briteknek viszont ez sem szegte a kedvét, és ugyanakkora büszkeséggel énekelték a God Save the King című dalt, és törtek ki ujjongásban abban a pillanatban, amikor ráhelyezték a koronát III. Károly fejére. Sőt, az egyik bámészkodó elsírta magát a király láttán az aranyhintóban, mintha csak egy rég nem látott ismerősről lenne szó.

A király ugyanakkor soha nem volt és nem is lesz a mindennapi életük része, viszont nevezhető egyfajta távoli rokonnak, akivel évi egyszer-kétszer találkozik az ember, de ennek ellenére tudja, fontos szerepet tölt be. Pontosan úgy, ahogy az uralkodó esetében, akinek jelenleg is vannak bizonyos hatáskörei, azonban a modern kori királyi családban a király már nem életről vagy halálról dönt, hanem új reményt ébreszt azzal kapcsolatban, hogy még egy több évszázada fennálló, hagyományokra épülő rendszer is képes lehet a megújulásra. III. Károlynak 74 évet kellett várnia arra, hogy a trónra kerülve bizonyíthasson, és csak rajta áll, hogy az így szerzett pluszfigyelmet mire használja fel.

A koronázási ceremóniáról percről percre tudósítottunk, a legfontosabb történéseket ide kattintva olvashatja el.

(Borítókép: Harnisch Kitti)