Keményen kellett edzenie III. Károly koronázása előtt a ceremónia titokzatos szereplőjének

2023.05.14. 11:15
A fontos királyi hivatalt betöltő politikusnő, Penny Mordaunt adta át, majd hordozta a díszkardot az új angol király előtt a Westminster-apátságban.

A brit közvélemény figyelmét annyira megragadta a múlt szombati koronázási ceremónia egyik szereplője, a III. Károly előtt kardot hordozó nő, hogy a Daily Mail részletes anyagban mutatta be a szertartás fontos statisztáját. Az ünnepség kardátadás nevű mozzanatát Penny Mordaunt konzervatív parlamenti képviselő hajtotta végre.

Mordauntra tisztsége miatt jutott ez a szerep, mivel Liz Truss egykori kormányfő tavaly szeptemberben őt nevezte ki a Lordtanácselnöknek, így ő az Egyesült Királyság negyedik legmagasabb rangú állami főhivatalnoka, és II. Erzsébet halálát követően hivatalosan ő kiáltotta ki királlyá Károlyt.

Mordaunt öltözete az eseményen egy 2000 fontot érő, kékeszöld Safiyaa-dressz volt, aranysujtásokkal. A díszkardot a Canterbury érseke áldotta meg, és a király katonai pályája előtt tisztelegve adták át a koronázáson. A kardot a király jobb kezébe helyezték, majd felcsatolták, később lecsatolták, és az oltárra helyezték, majd Mordaunt „kiváltotta” adományként felajánlott pénzért. A Lordtanácselnök végül a kardot a hüvelyből kivonva vitte a király előtt.

A rubintokkal, smaragdokkal és aranyozott díszekkel borított kard IV. György koronázására készült 1821-ben. Mordaunt a Times politikai podcastjában elmondta, hogy fekvőtámaszokkal és egy hasonló súlyú másolattal készült, hogy az ünnepség alatt hosszan tartani tudja a súlyos dísztárgyat. Hozzátette, hogy a brit haditengerészetnél szerzett tapasztalatai arra is felkészítették, hogy hosszú ideig vigyázzban tudjon állni anélkül, hogy elájulna.

A királyságról és az ünnepségről szólva Mordaunt úgy fogalmazott:

Szerintem nagyon fontos az országnak. A monarchia azért élt túl és maradt fenn, mert alkalmazkodik és változik, így mindig lényeges marad.

Kapcsolódó
Rejtélyes, fekete csuklyás alak tűnt fel III. Károly koronázásán

Rejtélyes, fekete csuklyás alak tűnt fel III. Károly koronázásán

Hivatalos magyarázat egyelőre nem érkezett a furcsa jelenetre.

(Daily Mail)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.

február 8., 10:20

  • FOMO
Csak egy szörnyeteg képes arra, amire P. Diddy

Csak egy szörnyeteg képes arra, amire P. Diddy

Az előadóról megjelent dokusorozat szerint eldobható tárgyként kezelte a nőket.

február 8., 12:23

  • FOMO
Dudás Miki a halott apját vádló Tasnádi Péternek: Megöltek egy embert, erre nincs mentség

Dudás Miki a halott apját vádló Tasnádi Péternek: Megöltek egy embert, erre nincs mentség

A korábbi maffiózó szerint a világbajnok kajakozó édesapja fenyegetőzött, amivel kivívta a támadók haragját.

február 8., 11:29

  • FOMO
Megszegte az édesapja zenei örökségéhez kapcsolódó fogadalmát Koós Réka

Megszegte az édesapja zenei örökségéhez kapcsolódó fogadalmát Koós Réka

Feldolgozta Koós János egyik szerzeményét.

február 9., 07:14

  • FOMO
Dudás Miklós újabb részletet árult el édesapja halálával kapcsolatban

Dudás Miklós újabb részletet árult el édesapja halálával kapcsolatban

A támadásról készült felvételek is szóba kerültek.

február 9., 12:46

  • FOMO
A szexmunkásokról szóló Anora lett a legjobb film a Critics Choice Awardson

A szexmunkásokról szóló Anora lett a legjobb film a Critics Choice Awardson

A színészi kategóriákban díjat kapott Demi Moore és Adrien Brody is.

február 8., 18:02

  • FOMO
Van visszaút a százmilliós csalással vádolt Hawk Tuah-lány számára?

Van visszaút a százmilliós csalással vádolt Hawk Tuah-lány számára?

A botrány óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől Haliey Welch.

február 10., 11:00

  • FOMO
Sztárparádé és elképesztő kaszkadőrmutatványok a Lánchíd felett, látványos akciójeleneteket forgattak Budapesten

Sztárparádé és elképesztő kaszkadőrmutatványok a Lánchíd felett, látványos akciójeleneteket forgattak Budapesten

Helikopterek köröztek a Duna felett, és a híd tetején rohangáltak a kaszkadőrök.

február 9., 16:26

  • FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.

február 8., 09:59

  • FOMO
Fordulat állt be Delhusa Gjon ügyében, a rendőrség nem nyomoz tovább

Fordulat állt be Delhusa Gjon ügyében, a rendőrség nem nyomoz tovább

Szabálytalan parkolási esetek fajultak a közokirat-hamisítás gyanújáig.

február 7., 21:05

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • FOMO
Kanye West nácinak és Hitler-imádónak vallotta magát, majd törölte magát az X-ről

Kanye West nácinak és Hitler-imádónak vallotta magát, majd törölte magát az X-ről

A rapper megköszönte Elon Musknak, hogy elmondhatta a véleményét.

február 10., 16:41

  • FOMO
Dokumentumfilm készül Curtis életéről

Dokumentumfilm készül Curtis életéről

A Majkával való szakítása is terítékre kerül.

február 6., 18:19

  • FOMO
Pataki Ági a kisbabája elvesztéséről vallott, elárulta, hogyan dolgozta fel a vetélést

Pataki Ági a kisbabája elvesztéséről vallott, elárulta, hogyan dolgozta fel a vetélést

Egy 33 évvel ezelőtti nagy esemény begyógyította a sebeket.

február 10., 18:05

  • FOMO
Taylor Swiftet kigúnyolta a közönség, Donald Trump szerint a MAGA nem felejt

Taylor Swiftet kigúnyolta a közönség, Donald Trump szerint a MAGA nem felejt

Az énekesnő nem aratott osztatlan sikert a Super Bowl nézőinél.

február 10., 15:47

  • FOMO
Demi Moore újranézte a Ghostot, és megdicsérte magát, milyen jól játszott

Demi Moore újranézte a Ghostot, és megdicsérte magát, milyen jól játszott

Sokáig „popcornszínésznőként” hivatkoztak rá a szakmában.

február 6., 16:21

  • FOMO
Gábor Zsazsa özvegye Magyarországra tart

Gábor Zsazsa özvegye Magyarországra tart

Nagyon beteg, de a hagyományos születésnapi utat nem akarja kihagyni.

február 6., 20:54

  • FOMO
Ozzy Osbourne már járni sem tud, de még utoljára színpadra áll a Black Sabbathtal

Ozzy Osbourne már járni sem tud, de még utoljára színpadra áll a Black Sabbathtal

A legendás énekest a Parkinson-kór sem tartja vissza a búcsúkoncerttől.

február 7., 09:20

  • FOMO
Olyan csattanós viccet mondott, hogy a fal adta a másikat

Olyan csattanós viccet mondott, hogy a fal adta a másikat

A ma 60 éves Chris Rock születésnapjáról egy kvízzel emlékszünk meg.

február 7., 09:32

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

44 perce

  • FOMO
Dubajban héderel a Tinder-csaló, és már a férfiak zsebéből is kiimádkozná a pénzt

Dubajban héderel a Tinder-csaló, és már a férfiak zsebéből is kiimádkozná a pénzt

Hiába károsított meg nőket több milliárd dollárral, úgy él, mint Marci Hevesen.

február 7., 15:25

  • FOMO
Forgatás közben, egy erkélyről zuhant ki az ismert felnőttfilmes színésznő

Forgatás közben, egy erkélyről zuhant ki az ismert felnőttfilmes színésznő

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség.

február 7., 17:33