Szupergazdagokat vert át Leonardo DiCaprio egykori művészeti tanácsadója

A jelenleg 53 éves művészeti szakértő nem csupán egy galerista a sok közül, aki a gazdagok pénzét költötte műtárgyakra az elegáns Manhattanben vagy South Kensingtonban. A legprominensebb magazinok istenítették, menedzselte a világ harmadik legjelentősebb aukciósházának, a Phillips, de Pury and Luxembourgnak a nemzetközi kapcsolatait, illetve ő felelt egy időben Leonardo DiCaprio, illetve a hollywoodi sztár alapítványának a művészeti befektetéseiért is, illetve több adománygyűjtő eseményt is szervezett a filmsztár környezetvédő projektjeit támogatva.

2019-ben azzal szerzett nevet magának, hogy új, szokatlan koncepciójú showroomjával új szint hoz a műtárgy-kereskedelembe. Így érthető, hogy miért fektette belé sok tehetős ember a bizalmát és bízta rá műgyűjteményét, ezáltal pedig a pénzét. A csalási ügy a múlt hét előtt robbant ki, amikor is egyik régi ügyfele, egy amerikai örökösnő, a világ 200 legfontosabb műgyűjtője közt számontartott Candace Carmel Barasch be nem perelte két ízben is az immár két évtizede közeli barátjának, sőt, „fogadott családtagjának” tartott megkárosítóját. 

Mit csinál egy művészeti tanácsadó? 

A neves egyetemeken művészettörténészként végzett, modern és kortárs képzőművészetre szakosodott, számos múzeum kuratóriumába beválasztott Lisa Schiff 2002-ben alapította meg a jelenleg már felszámolóbiztos által vezetett SFA Advisory (Schiff Fine Art) nevű tanácsadó cégét. Egy ilyen cégnek az a feladata, hogy magánszemélyekből, alapítványokból, valamint vállalati és intézményi ügyfelekből álló megbízói körének tanácsot adjon, mely műveket érdemes megvásárolni a galériáktól és aukciósházaktól. Továbbá ezeknek a gyűjteményeknek a kurátori feladatait is ellátja, azaz például intézi a kölcsönzési szerződéseket a múzeumok felé.

Egy art advisor a vagyonos művészetkedvelőket összeköti galériákkal és számukra érdekes alkotókkal, illetve a teljes pénzügyi tranzakciót is lebonyolítja a vevő és az eladó közt – a fejlemények szempontjából ugye ez a legérdekesebb pont. A művészeti tanácsadó legfontosabb hozzáadott értéke az objektivitása, hiszen ő csak a megbízó műgyűjtő érdekeit tartja szem előtt – ellentétben mondjuk egy galériával, ahol ugye érdekeltek abban, hogy eladják azoknak a művészeknek az alkotásait, akiket képviselnek.

Csalás Ponzi-módra

Az eddigi három felperes azt állítja, hogy összesen több mint 7 millió dollárral (közel 2,5 milliárd forinttal) károsította meg őket a szakértő, mégpedig úgy, hogy a pénzt saját magára költötte, illetve más ügyfeleinek vett belőle műtárgyakat, rendezve feléjük az adósságait. Magyarul erre a piramisjáték szót használjuk, az angolszászok viszont a bűncselekménytípus kitalálója, Charles Ponzi után Ponzi-sémának nevezik ezt. Azaz a korábbi befektetőket a rendszerbe újonnan érkezettek pénzéből fizetik, ami a rendszer bizonyosan elkövetkező összeomlásáig tart.

A Ponzi-séma abban különbözik egy sima piramis-/pilótajátéktól, hogy kevesebb benne a résztvevő, viszont ők többször is, nagyobb összegeket fizetnek be, valamint, hogy minden résztvevő az elindítóhoz kötődik, nincsenek más szintek. Ebben a szisztémában esetleg a korai befizetők, de jobbára csak az elindító nyerhet, akinek viszont mindig biztosítani kell, hogy legyen újabb és újabb befizető, különben a rendszer összeomlik, ő meg lebukik.

A világ legnagyobb csalását is ennek analógiáján követte el a hírhedt befektetési bankár, Bernie Madoff, aki többek közt számos világsztárt és a New York-i elit krémjét károsította meg vagy tette teljesen tönkre, amikor rendszere a 2008-as gazdasági világválság miatt összeroppant. Amerikában ez a vagyonosok közt igazi sokkhelyzetet okozott, a Ponzi-séma így a vörös posztó a helyi elit szemében. A nagy pénzügyi katasztrófákat okozó Ponzi-sémáknál mindig felmerül a média felelőssége is, hiszen a bűnelkövetés megvalósulásának egyik záloga, hogy a bűnözőt a társadalom sikeresnek és tisztességesnek, egy ikonnak lássa, akiben feltétel nélkül meg lehet bízni. Ez Lisa Schiff esetében is pont így történt.

A végjáték

Bár Lisa Schiffben már a Covid kitörése előtt is felmerült, hogy csődöt jelent, végül – félve a jogi következményektől – csak idén május 8-án vallott színt. Ezen idő alatt majd mindennap beszélt egyébként a barátnőjének tartott felperessel, akinek végül is elmondta, hogy nem tud felé elszámolni, a cég pénzügyi lyukait tömte be a befolyó összegekkel, azokat nem műtárgyvásárlásra fordította. Persze, ezt az utóbbi időben a galériák is jelezték már a műgyűjtőnek, aki nem tudta mire vélni, miért késnek a műtárgyak kifizetései, miért jelzik a prominens piaci szereplők felé a fennálló tartozásokat, amikor ő már átutalta a műtárgybefektetési ügyeit teljeskörűen intéző közbülső szereplőnek a vételárakat.

Elsőre talán furcsának hathat, hogy miért nem szerzett a házaspár előbb tudomást a csalássorozatról (amelyben valószínűleg más ügyfelek is érintettek), de megbíztak az alkalmazásukban álló nőben, így nem is kommunikáltak közvetlenül a művészekkel és galériákkal – maximum, ha meg kellett nézniük egy-egy megvásárlandó művet, amelyeknek értéke valahol 100–650 ezer dollár (35–250 millió forint) között mozgott.

„Komolyabb műgyűjtők nemcsak dekorációs jelleggel, hanem befektetési szándékkal is vásárolnak műtárgyakat, amelyeket nem feltétlenül a luxusotthonaikba szánnak  – avat be Bacsek Júlia művészeti kurátor. – Az invesztíciós műtárgyak olykor múzeumokba, magántrezorokba vagy úgynevezett szabadkikötőkbe kerülnek. Ezen az anyagi szinten teljesen reális az, hogy a tulajdonos nem feltétlenül találkozik a vásárolt műtárggyal. Sokan művészeti tanácsadókat fogadnak, akik egyfajta művészeti brókerként is funkcionálnak. Az art advisor munkája természetesen különbözik egy hagyományos befektetési bankárétól, de abban a tekintetben hasonló, hogy ügyfelei nevében jár el, és a számukra legelőnyösebb feltételekkel igyekszik ügyleteket lebonyolítani a műtárgyvásárlással, szaktanácsadással. Ehhez hatalmas bizalomra van szükség, de a művészeti piac pont ezen, illetve a szakértelmen és a diszkréción alapul. Természetesen rosszhiszeműséggel a művészeti területen is találkozni, előfordulnak gazdasági bűncselekmények.”

Természetesen egyetlen darab sem lett végül a károsultaké a kérdéses 15 műalkotásból, hiszen a galériák utalás hiányában elálltak az eladástól. Az SFA Advisory jelenleg elzárkózik a sajtó elől, galériáit pedig azonnali hatállyal bezárta.

 A szerző luxusszakértő.

(Borítókép: Lisa Schiff és Lauri Firstenberg, a LAXART művészeti alapítvány tulajdonosa. Fotó: Stefanie Keenan / Getty Images)