„Elég a nyavalygásból, jobban élünk, mint valaha” – üzeni az amerikai milliárdos
Charlie Munger, 98 éves amerikai milliárdos úgy gondolja, a mai embereknek sokkal boldogabbnak kellene lenniük. Hozzátette, nem érti, hogy miért nem elégedettek azzal, amijük van, ugyanis az emberek a történelem folyamán soha nem éltek olyan jól, mint manapság.
A hozzám hasonló korúaknak furcsa ez a jelenség, ugyanis én a nagy gazdasági világválság kellős közepén nőttem fel, amikor olyan nehézségekkel kellett megküzdenünk, ami ma már elképzelhetetlen
– mondta Munger. Hozzátette, az 1800-as évek előtt az élet brutális volt, rövid és korlátolt. „Nem volt nyomda, nem volt légkondicionáló, nem volt modern kori gyógyszer” – hangsúlyozta.

Munger rámutatott Steven Pinker harvardi pszichológus munkásságára, akinek vizsgálataiból kiderült, az elmúlt pár évszázadban drámaian javult az életminőség. Szerinte ezt bizonyítja, hogy ma már jóval hosszabb a várható élettartam, és csökkent a globális szegénység mértéke.
A CNBC közölte, a milliárdos arra is panaszkodott, hogy manapság túl sok az irigy ember. Erről azt mondta, szerinte ez a pénzközpontú világ következménye.
Kiemelte, a legújabb tanulmányok azt mutatják, hogy
az emberek nagyjából 75 százaléka irigykedik valakire.
Munger szerint ebben jelentős szerepet játszanak a közösségimédia-oldalak, mint a Facebook, az Instagram és a Twitter.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának
A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.
március 2., 12:59
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?
Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.
március 3., 20:18
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
20 perce
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
1 órája
- Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét
Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.
1 órája
- FOMO
Összetört szíve végzett Gene Hackman feleségével, de nem ő az egyetlen
A megtört szív szindróma gyakoribb, mint gondolnánk.
11 órája
- FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket
Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.
március 1., 19:00
- FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket
A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.
március 3., 17:03
- FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be
Viszlát barna, trutyis banánkarikák!
március 3., 13:57
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
4 órája
- FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát
A rendőrség elfogta a garázdákat.
március 3., 16:07
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- FOMO
Bodrogi Gyula 90 évesen sem adja fel: kerekesszékben hódítja vissza a színpadot
A Nemzeti Színház deszkáin láthatjuk újra.
február 28., 11:02
- FOMO
Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről
Hamarosan elmondja Doninak, hogy min ment keresztül.
március 1., 13:38
- FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát
Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.
március 4., 13:16
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
11 órája
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
7 órája
- FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben
A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.
március 4., 09:53
- FOMO
Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet
Kőkemény üzeneteket kapott a Jászai Mari-díjas színész.
március 1., 16:11
- FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra
Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.
március 4., 14:50
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
5 órája
- FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom
Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.
március 3., 21:03
- FOMO
Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik
A kritikus Shakespeare Lear királyáéhoz hasonlította saját sorsát.
február 28., 11:34
- FOMO
A ruha, ami megosztotta az internetet – 10 éve folyik a nagy színvita
De most akkor fekete-kék vagy fehér-arany?
február 28., 21:02
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
9 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
9 órája
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
8 órája
- FOMO
Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka
A Gossip Girl sztárja nem sokkal a halála előtt esett át egy műtéten.
február 28., 17:37
- FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke
Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.
március 1., 12:32
- FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?
A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.
március 1., 08:00
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
7 órája
- Címlapon
Megy az adok-kapok, a HUN-REN nem hagyja magát, keményen visszaszólt
Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat elnöke úgy véli, az igazság az ő oldalukon áll.
1 órája
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
6 órája