Ők a leggazdagabb kelet-közép-európai nők 2023-ban

Anastasia.png
2023.06.07. 12:41
Körülnéztünk, hogy kik azok a nők, akik saját jogon tudnak rendre felkerülni a legvagyonosabbak listáira Kelet-Közép-Európában. Van köztük özvegy, örökösnő és a szerencséjét megcsináló üzletasszony is – többen közülük búcsút is intettek a régiónknak, tovább apasztva ezzel az egyébként is minicsapat létszámát.

A gazdaglisták nézegetése elég egyhangú időtöltés ilyen szempontból, jobbára ugyanis szürke vagy kék öltönyös középkorú és idős férfiak sora ez, nő a mi régiónkban csak mutatóban van – igaz, világszinten sem sokkal jobb az arány. A Forbes magyar kiadásának 2023-as, az 50 leggazdagabb magyart felsorakoztató listáján mindössze két női nevet találunk: a még előkelőnek számító 8. helyen elhunyt férje nyomdokaiban 220,1 milliárd forinttal szereplő Demján Sándornét (és családját), valamint a 43. helyet becsülhetően 42,8 milliárd forintos vagyonával kiérdemlő Hermann Kamillát.

Utóbbi másodszor szerepel eme illusztris kompániában az Indotek Group társalapítójaként és kisebbségi tulajdonosaként, messze volt férje, a 7. helyet 224,7 milliárddal megszerző Jellinek Dániel mögött. Továbbá 8 üzletember neve mellett szerepel az, hogy az irdatlan pénzeket nem egyedül, hanem a családjával együtt birtokolja.

Nyilván nem arról van szó, hogy a vagyongyűjtés szinglielfoglaltság lenne, egyszerűen csak azt jelenti, hogy a summa a családfő nevén van – ami még a kevésbé patriarchális berendezkedésű országokban is mindennapos. Illetve nyilván nem arról van szó, hogy a feleségek otthon kenyéren és vízen tengődnek, a 2,5 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Donald Trump hitvese, Melania kétségkívül az egyik legvagyonosabb szlovén nemzetiségűnek tekinthető a férje révén.

Mindössze két kelet-közép-európai nő került be a világ nagyágyúi közé

A világhírű üzleti magazin amerikai kiadása is kijött az idei, ámde globális listával, amelyen összesen 2540 fő foglal helyett, és a legszegényebbeknek is egymilliárd dollárnyi vagyona van. Ausztriával együtt Kelet-Közép-Európa ebbe 41 dollármilliárdost adott: 11-11-et az osztrákok és a csehek, 6-6-ot a lengyelek és a románok, 3-at a magyarok (Csányi Sándor, Felcsuti Zsolt és Mészáros Lőrinc), továbbá 2-2-t a bolgárok és a szlovákok.

Közöttük csak két női nevet találunk, az egyiket viszont roppant elöl jegyzik, Renáta Kellnerová és négy gyermeke a 101. helyet csípte meg a 16,5 milliárd dolláros vagyonnal. Az 55 éves özvegyasszony közel 99 százalékos tulajdonrésszel bír a cseh PPF Group befektetési társaságban, ezzel pedig férje, Petr Kellner 2021-es alaszkai helikopter-balesete után ő vált a leggazdagabb cseh állampolgárrá. 1993–1997 közt maga is részt vett egyébként a cég életében mint igazgatósági tag, de 2009-től csak a The Kellner Family Foundationben vállalt szerepet; az ösztöndíjalap eddig több mint 25 milliárd forinttal támogatta a cseh oktatást.

A régió második legvagyonosabb nője pedig egy klasszikus örökösnő, a lengyel Dominika Kulczyk, aki testvérével 2015-ben örökölte meg apja (akkoriban a leggazdagabb lengyel) hatalmas vagyonát, amely a Kulczyk Investments befektetési alapból származott. Dominika 2018-ban szétvált pénzügyileg testvérével, jelenleg az 1,9 milliárd dolláros vagyona az 1575. helyhez elég a világranglistán. A Londonban élő, 2013-ban elvált exhercegné egyébként híres társasági előkelőségnek számított odahaza, ugyanis házasságot kötött az akkori 100. leggazdagabb lengyellel, az egyik legprominensebb főnemesi család, a Lubomirski família egyik tagjával. Több egyéb pozíciója mellett a Kulczyk Foundationt irányítja, amely a női egyenjogúságért küzd szerte a bolygón.

A Formula–1 egykori first ladyje és a sminkmágnás lemaradt a listáról

Bár vagyonát 1,2-1,5 milliárd dollárra becsülik (ezzel pedig az egyik leggazdagabb horvát/szerb), Slavica Ecclestone nevét mégsem találtuk a Forbes-listán. A Formula–1 egykori vezetőjétől, Bernie Ecclestone-tól 2009-ben elvált, rijekai születésű, ám szerb származású exmodell Boszniában nőtt fel, majd az 1982-es monzai nagydíjon, egy Armani-eseményen ismerkedett meg a férjével. A párnak két lánya született, köztük a socialite-ként működő Tamara Ecclestone.

Bár az egyik leggazdagabb román állampolgárnak számít, körülbelül 660 millió dolláros vagyona, mint látjuk, nem elég az élvonalhoz. A konstancai születésű, művészettörténetet és építészetet hallgató, csak „Szemöldökkirálynőnek” hívott Anastasia Soarénak összejött az amerikai álom. Férje hajóskapitány volt, aki egy útja során amerikai menedékjogért folyamodott, de a családja csak a rendszerváltás után tudta követni.

Anastasia így Los Angelesben csinálta meg a szerencséjét, ahol először kozmetikusként helyezkedett el egy szépségszalonban. Felfedezte, hogy a szemöldök egy kiaknázatlan terület, ebben képezte ki magát, 1997-ben a saját Beverly Hills-i szalonjában már olyan ügyfeleket fogadott így, mint Cindy Crawford, Naomi Campbell vagy Jennifer Lopez. 2000-ben piacra dobta saját sminktermékcsaládját, az Anastasia Beverly Hills mára több mint 2000 üzletben kapható 25 országban, az egyik legsikeresebb független beautymárkává vált, közel 20 millió követővel az Instagramon.

A végén pedig említsük meg még az üzlettársával szintén a legmódosabb szerbek közt helyet foglaló (közel 1,4 milliárd dollárral), a Forbes-listán valamiért szintén nem szereplő Jadranka Stepanovicot, a Mozzart Bet online fogadóiroda és kaszinó társtulajdonos-ügyvezetőjét. A céget 2001-ben alapították, és ma már Szerbián kívül jelen vannak Horvátországban, Romániában és Észak-Macedóniában is.

A szerző luxusszakértő.

(Borítókép: Anastasia Soare Milánóban 2019-ben. Fotó: Rosdiana Ciaravolo/Getty Images)