Megölette férjét az eszkortból lett grófné, most főnemesi rangjáért harcol a családdal

Anthony Ashley-Cooper fiatalon örökölte meg nagyapjától a Lord Shaftesbury címet, és lett ezzel a grófság tizedik earlje. A családi vagyon kizárólagos tulajdonosaként a tizedik leggazdagabb britnek számított akkoriban, ősei hatalmas művészeti gyűjteményt, Nagy-Britannia legnagyobb magánkönyvtárát, számos luxusingatlant és nem utolsósorban a dorseti családi rezidenciát és birtokot hagyták rá, amelyet valójában rajongásig szeretett édesanyja igazgatott.

Az asszony aztán 1999-ben rákban elhunyt, és a visszaemlékezések szerint ekkoriban csúszott ki teljesen a hedonizmusra egyébként is hajlamos ifjú arisztokrata lába alól a talaj, mivel az érzelmi veszteségen túl a vagyonkezelés gondjai is a nyakába szakadtak. „Tony” életében az alkohol- és drogfogyasztás, valamint a prostituáltak mindennapossá váltak, második házassága (amelyből a gyerekei is születtek) amiatt bomlott fel, hogy az excentrikus főnemes immár minden korlát nélkül élhesse a playboyok életét, mégpedig a francia Riviérán, ahol egy egész kis kompánia (többek közt drogdíler és kerítőnő) muzsikált alá, hogy jól érezze magát.

Új asszony a háznál

2002-ben a főnemes megismerkedett egy légyott apropóján az észak-afrikai arab származású, de már Franciaországban született, korábban a Playboyban is feltűnt, állítása szerint George Clooney-val, Bruce Willisszel és a korábbi monacói herceggel is szexuális kapcsolatot folytató Jamila Ben M’Barekkel Cannes-ban. (A nevezett urak azonban azt is tagadták, hogy valaha találkoztak volna a nővel.)

Az akkor 65 éves arisztokratát teljesen magával ragadta a 41 éves eszkort, akivel mindössze 6 hónap ismeretség után házasságot is kötött. Jamila ezt azzal érte el, hogy azt mondta, várandós – ennek nyomai azonban még hét hónap múltán sem látszódtak rajta, amire a válasza az volt, hogy alkoholizmusa, drogfüggősége és folyamatos nőügyei miatt férje alkalmatlan apának, így nem hagyott más választást neki, mint hogy elvetesse a gyereket.

Volt hova, ugyanis az ara anno gáláns nászajándékot kapott vőlegényétől: a havi apanázs mellett egy akkor félmillió fontot érő cannes-i lakást is, ahol a grófné szexpartikat rendezett, hogy növelje a bevételeit. 2004-ben férje aztán bejelentette neki válási szándékát, mivel újra akart házasodni. A nő már akkor megmondta neki, hogy ezt a döntést „meg fogja bánni”, de meghívta magához, hogy szóban beszéljék át a kapcsolatukat.

Önvédelem vagy előre kitervelt gyilkosság?

Ez az a pont, ahol eltér a nyomozati anyag és a grófné visszaemlékezése. Ami biztos, hogy Lord Shaftesburyt ezután senki sem látta már élve. Az első pár napban csak az új barátnő aggódott kedveséért, körbe is telefonált utána, de az általános reakció az volt, hogy ez a férfi bevett szokása, hogy napokra eltűnik, és más karjaiban dorbézol.

A rendőrség figyelme viszonylag hamar Jamilára terelődött, aki természetesen próbálta utódjára rákenni a dolgot. Azonban a barátnőnek nem volt indítéka megölni a férfit, hiszen semmit sem nyert vele, míg a feleség határozottan, hiszen válás esetén sokkal rosszabb anyagi kondíciókra számíthatott, mint ha özvegységre jut. A szinte teljesen lebomlott, farkasok rágta holttestet végül is csak hét hónappal később találták meg egy Cannes melletti erdős részen, egy szakadékban. 

Érdekes egybeesés, hogy a grófné mobiljának cellainformációi szerint maga is járt itt két nappal a férje eltűnése előtt.

Az ügyészség biztos volt benne, hogy megfelelő helyet keresett a holttest eltüntetéséhez, azaz készült a gyilkosságra. A másik döntő bizonyíték pedig egy lehallgatott telefonbeszélgetés volt, amelyet Jamila a húgával folytatott arról, hogy több részletben át kellett utalnia 100 ezer fontot a bátyjuknak, hogy segítsen eltüntetni a testet. Ezt az állítást aztán a lekért bankanyag is megerősítette.

A grófné szerint a nyomozók nem értették jól az arab szlenget, és egyébként sem úgy történt a dolog, ahogy tűnik. Férje ittasan jelent meg az otthonában, ahol erőszakosan viselkedett, mire bátyja, Mohammed előjött a másik szobából, hogy megvédje. A két férfi dulakodott, ez okozta a férje halálát. (A halottkém szerint valóban verés nyomai látszódtak a maradványokon, a halált pedig fojtogatás okozta.) A grófné rögtön szólni akart a rendőrségnek, de bátyja megfenyegette, illetve lebeszélte róla, hogy úgysem hinnének nekik.

Az esküdtszéket ez a sztori nem hatotta meg, 25 év börtönre ítélték 2006-ban a párost, amit a fellebbezés után a nőnek 20 évre mérsékeltek. A magát ártatlannak tartó Jamilának ebből végül is jó magaviselete miatt csupán 9 évet kellett leülnie. Szerinte a súlyos büntetési tételben egyértelműen megmutatkozik a francia igazságszolgáltatás rendszerszintű rasszizmusa – ha, mondjuk, Caroline-nak hívnák, maximum 3 évet kapott volna.

Lesz-e vajon újabb harc a bíróságon?

A jelenleg Zürichben élő, 2016-ban szabadult nővel a közelmúltban a Daily Mail készített exkluzív interjút, mivel kezdenek elmérgesedni néhai férje családjával a dolgok. Az özvegyasszony ugyanis továbbra is használja a franciául grófnét jelentő „comtesse” címet, illetve az ennél beszédesebb brit verzióra, a Shaftesbury özvegy grófnéja titulusra is igényt tart élete végéig. Ez a rang azért lehet érzékeny pont a családnak, mert egyértelművé teszi, hogy viselője egykor eme brit grófság első számú asszonya volt, jelenleg meg a másodiknak tekinthető.

A kérdést Jamila kész bíróságra is vinni, véleménye szerint házassága és jelenlegi családi állapota révén jogosult a cím használatára, az aktuális családfő, az elhunyt idősebbik fia azonban vitatja ezt. A napilapnak adott interjújában Jamila szemére veti a családnak, hogy hol voltak, amikor szükség lett volna rájuk? Mit tett a néhai earlért a nővére vagy a gyerekei, akikkel megromlott időközben a viszonya – nagyrészt a vele való házasságnak köszönhetően?

A család őt sosem fogadta be, holott azt állítja, mellette boldog volt a férje, jó életük volt – mint fentebb látjuk, azonban a pár ismerősei nem így emlékeznek. Abban viszont egyöntetű mindenki véleménye, hogy Shaftesbury volt grófnéja nagyon szeretett villogni a rangjával, nyilvános eseményeken gyémánttiarában jelent meg, és elvárta, hogy meghajoljanak előtte, még a börtönőröktől is megkövetelte, hogy grófnénak szólítsák. Ha eldurvul a helyzet, az elől sem zárkózik el, hogy botránykönyvet írjon a családi titkokat kifecsegve. De egyelőre biztos abban, hogy nyerni fog, miként fogalmaz: „Én örökké grófné maradok.”

A szerző luxusszakértő.