Csodával határos, de Gálvölgyi János napokon belül újra színpadra léphet

2023.06.14. 08:19
A Kossuth-díjas színművész május elején légzési nehézségekkel küzdött, ezért családja kórházba szállította, ahol lélegeztetőgépre került. Gálvölgyi János betegsége utáni első fellépéséről a Pintér Béla és Társulata osztotta meg a jó hírt.

Korábbi sajtóértesülések alapján úgy tűnt, hogy az ismert színész újbóli szerepléséhez még sok időre lesz szükség. Gálvölgyi János a jelek szerint nem várt sokáig a visszatéréssel, ugyanis a Pintér Béla és Társulata kedden jelentette be Facebook-oldalán, hogy pénteken újra színpadra lép a Kossuth-díjas színművész.

Mint írták, Gálvölgyi Jánost Marsall, valamint Rohácsi úr szerepében láthatják a nézők a június 16-i, 17-i és 28-i Marshal Fifty-Sixben, illetve a június 19-i és 20-i Kaisers TV, Ungarnban.

Ahogy az Index beszámolt róla, Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész május 10-én, szerdán lett rosszul, légzési nehézségekkel küzdött, ezért családja kórházba vitte, ahol lélegeztetőgépre kerültA család közlése szerint az ismert művész állapota súlyos, de stabil volt. 

Kapcsolódó
Nem jött ki a mentő Gálvölgyi Jánoshoz, most lélegeztetőgépen van

Nem jött ki a mentő Gálvölgyi Jánoshoz, most lélegeztetőgépen van

Rácsapta a telefont a diszpécser a színész lányára.

Az ügyben vizsgálat is indult, amelyből kiderült, hogy hibázott a mentésirányító. Gálvölgyi János tüdeje és a légzése fertőzés miatt omlott össze, ezért életveszélyes állapotba került. Volt, amikor egy hajszálon múlt az élete.

A színész a kórházban is próbálta megőrizni híres humorérzékét, például komikusnak látta magát, amikor egy járókerettel kellett szelnie a folyósokat, amire egy oxigénpalack volt akasztva.Gálvölgyi Jánost ilyenkor egy ápoló követte tolószékkel, ha véletlenül összeesne.

Mielőtt kórházba került, Gálvölgyi János a Sunday Brunch vendége volt, amelyben többek között arról is beszélt, hogy mit gondol a dilettantizmusról, a politikai szerepvállalásról és a bohócokról. Az adás itt megtekinthető: