Kigyógyult rejtélyes betegségéből Jamie Foxx, már vidáman hajózgatott Chicagóban

2023.07.10. 13:25
Ismeretlen okokból csaknem egy hónapot töltött kórházban Jamie Foxx. Úgy tűnik, az Oscar-díjas színész már meggyógyult, ugyanis vasárnap többen is kiszúrták, ahogy Chicago folyóján hajózik, és a fedélzetről vidáman integet rajongóinak.

Kórházi kezelése óta most először mutatkozott a nyilvánosság előtt Jamie Foxx. A színészt egy hajó fedélzetén kapták lencsevégre, ahonnan mosolyogva integetett a kamera felé.

A Page Six közölte, Foxx egyelőre nem nyilatkozott egészségi állapotáról.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, amerikai idő szerint 2023. április 11-én, kedd reggel szállították kórházba Jamie Foxx amerikai színész-komikust, miután egészségügyi komplikációk léptek fel nála. Bár a család nem árulta el, pontosan mi történt a színésszel, lánya Corinne Foxx azonban arra kért mindenkit, hogy míg apja felgyógyul, ne keressék őket, a magánéletüket pedig tartsák tiszteletben.

Az Oscar-díjas színészt májusban engedték haza a kórházból, lánya mindössze annyit árult el, apja már jobban van. 

Mike Tyson korábbi ökölvívó a PBD Podcastben arról beszélt, információi szerint Jamie Foxx agyvérzést kapott a kórházban. Tyson hozzátette, nem biztos abban, hogy igazak a hírek, és szerinte furcsa, hogy a család ekkora titokban tartja a színész állapotát.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Sztárparádé és elképesztő kaszkadőrmutatványok a Lánchíd felett, látványos akciójeleneteket forgattak Budapesten

Sztárparádé és elképesztő kaszkadőrmutatványok a Lánchíd felett, látványos akciójeleneteket forgattak Budapesten

Helikopterek köröztek a Duna felett, és a híd tetején rohangáltak a kaszkadőrök.

február 9., 16:26

  • FOMO
Dudás Miki a halott apját vádló Tasnádi Péternek: Megöltek egy embert, erre nincs mentség

Dudás Miki a halott apját vádló Tasnádi Péternek: Megöltek egy embert, erre nincs mentség

A korábbi maffiózó szerint a világbajnok kajakozó édesapja fenyegetőzött, amivel kivívta a támadók haragját.

február 8., 11:29

  • FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.

február 8., 10:20

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

1 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

3 órája

  • FOMO
Van visszaút a százmilliós csalással vádolt Hawk Tuah-lány számára?

Van visszaút a százmilliós csalással vádolt Hawk Tuah-lány számára?

A botrány óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől Haliey Welch.

február 10., 11:00

  • FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.

február 8., 09:59

  • FOMO
Megszegte az édesapja zenei örökségéhez kapcsolódó fogadalmát Koós Réka

Megszegte az édesapja zenei örökségéhez kapcsolódó fogadalmát Koós Réka

Feldolgozta Koós János egyik szerzeményét.

február 9., 07:14

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol keződik az idei lomtalanitási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol keződik az idei lomtalanitási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

44 perce

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • FOMO
Fordulat állt be Delhusa Gjon ügyében, a rendőrség nem nyomoz tovább

Fordulat állt be Delhusa Gjon ügyében, a rendőrség nem nyomoz tovább

Szabálytalan parkolási esetek fajultak a közokirat-hamisítás gyanújáig.

február 7., 21:05

  • FOMO
Dokumentumfilm készül Curtis életéről

Dokumentumfilm készül Curtis életéről

A Majkával való szakítása is terítékre kerül.

február 6., 18:19

  • FOMO
Taylor Swiftet kigúnyolta a közönség, Donald Trump szerint a MAGA nem felejt

Taylor Swiftet kigúnyolta a közönség, Donald Trump szerint a MAGA nem felejt

Az énekesnő nem aratott osztatlan sikert a Super Bowl nézőinél.

február 10., 15:47

  • FOMO
Bróker Marcsi úgy verte át az embereket, hogy közben az ő élete is romokban hevert

Bróker Marcsi úgy verte át az embereket, hogy közben az ő élete is romokban hevert

Tíz év után közelebbről is megismerhetjük a karcagi brókerbotrány hősnőjét.

február 10., 14:42

  • FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört

Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört

100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.

február 8., 06:02

  • FOMO
Demi Moore újranézte a Ghostot, és megdicsérte magát, milyen jól játszott

Demi Moore újranézte a Ghostot, és megdicsérte magát, milyen jól játszott

Sokáig „popcornszínésznőként” hivatkoztak rá a szakmában.

február 6., 16:21

  • FOMO
Gábor Zsazsa özvegye Magyarországra tart

Gábor Zsazsa özvegye Magyarországra tart

Nagyon beteg, de a hagyományos születésnapi utat nem akarja kihagyni.

február 6., 20:54

  • FOMO
Elfeledett színésznők karrierjét támasztják fel Hollywoodban

Elfeledett színésznők karrierjét támasztják fel Hollywoodban

Demi Moore és Jennifer Coolidge csak egy a sok közül.

február 6., 20:26

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

14 perce

  • FOMO
Bruce Willis lánya pozitív híreket osztott meg az édesapjáról

Bruce Willis lánya pozitív híreket osztott meg az édesapjáról

Rumer Willis szerint édesapja remekül van, és jelenleg a kaliforniai tüzekkel van elfoglalva.

február 7., 06:31

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája