Fekete Dávid újraindítaná énekesi karrierjét

2023.07.14. 06:44
Könnyítettek Fekete Dávid, a Megasztár korábbi versenyzőjének házi őrizetén, már nem csak a lakásában, hanem Győr egész közigazgatási területén szabadon mozoghat, így több időt tölt ikerfiaival, valamint az énekesi karrierjét is igyekszik újraépíteni.

Mint arról az Index is beszámolt, enyhítettek Fekete Dávid házi őrizetén. Ez azt jelenti, hogy Győr területén belül szabadon mozoghat. Az énekest 322 milliós csalás miatt vették őrizetbe még 2021 májusában, de ennek az enyhítésnek köszönhetően most több időt tud együtt tölteni a fiaival, és az énekesi karrierjét is igyekszik feltámasztani.

Kapcsolódó
Enyhítettek Fekete Dávid házi őrizetén

Enyhítettek Fekete Dávid házi őrizetén

Az énekes mostantól Győr közigazgatási területén belül szabadon mozoghat.

A férfi 14 hónapon át volt előzetes letartóztatásban, tavaly augusztustól védekezhetett házi őrizetben, lábán nyomkövetővel. A vád szerint nem fizette vissza azokat a kölcsönöket, amiket autókereskedése működtetéséhez kért ismerőseitől.

A Fókusz készített vele interjút, melyben így nyilatkozott:

Nyilván hoztam rossz üzleti döntéseket, de nem érzem magam bűnözőnek. Nem érzem magam csalónak sem, csak túl fiatal voltam egy ekkora üzlethez.

Fekete Dávid ikerfiai most 3 évesek, életük harmadát édesapjuk nélkül kellett leélniük. Az énekes ezt szeretné pótolni azzal, hogy most heti 3-4 napot töltenek együtt. 

Fekete Dávid tárgyalása a múlt héten folytatódott, ahol két feljelentőt is meghallgatott a bíróság. Az egyik elfogultsági indítványt nyújtott be az énekes védőügyvédje, Kaposi Gergely ellen, mivel elmondása szerint Kaposi annak az ügyvédnek az irodájában töltötte korábbi gyakorlatát, akit a két sértett felkért a képviseletükre. Az ügyészség és a bíró is időt kért, hogy döntsön a beadvánnyal a kapcsolatban.  

A Megasztárból ismertté vált férfi úgy véli, hogy ez csak hergelés, és igyekeznek majd bebizonyítani a valótlanságát ennek az állításnak. A tárgyalás szeptemberben folytatódik, ahol tanúkat és feljelentőket hallgatnak meg.

Az énekes ugyan jelenleg egy napelemekkel foglalkozó cég marketingosztályának vezetésével foglalkozik, de igyekszik az énekesi karrierjét is újraépíteni.

A letartóztatása előtt voltak még fellépései, új dalt azonban 3-4 éve nem adott ki, de sok támogatást kapott, ezért úgy döntött, hogy újra belevág, és újraépíti zenei karrierjét. Most egy zenekarral állt össze, és azt ígéri, hogy a következő hónapokban folyamatosan jelennek majd meg újabb dalok.

Rengeteg olyan dal van a tarsolyomban, ami nagyon szép és szívből jövő. Úgy gondolom, hogy hamarosan a közönség is meg fogja ismerni ezeket. Fontosnak tartjuk, hogy ne álljunk meg 1-2-3 dalnál

– ígérte Fekete Dávid, aki egy győri fellépésre már kapott is megkeresést.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.

március 5., 08:53

  • FOMO
Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól

Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól

Az énekesnő dokumentumfilmjének premier előtti vetítésén jártunk.

március 4., 16:57

  • FOMO
Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel

Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel

Novemberre már megvan a programunk.

március 4., 16:35

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

2 órája

  • FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát

Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát

Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.

március 4., 13:16

  • FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.

március 4., 14:50

  • FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben

Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben

A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.

március 4., 09:53

  • FOMO
Jay-Z beperelte vádlóit

Jay-Z beperelte vádlóit

De P. Diddy ezt nem teheti meg.

március 4., 19:13

  • FOMO
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző

Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző

A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.

március 5., 11:11

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

44 perce

  • FOMO
Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak

Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak

A másik két házi kedvencet egy menhely gondozója vette magához.

március 5., 11:02

  • FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.

március 3., 20:18

  • FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.

március 1., 08:00

  • FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Teljesült a riporter kívánsága.

március 1., 10:55

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

13 órája

  • FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.

március 3., 17:03

  • FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.

március 1., 12:32

  • FOMO
Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Kőkemény üzeneteket kapott a Jászai Mari-díjas színész.

március 1., 16:11

  • FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Viszlát barna, trutyis banánkarikák!

március 3., 13:57

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

10 órája

  • FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.

március 1., 19:00

  • FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.

március 3., 06:01

  • FOMO
Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Mobilitásának köszönhetően hatékonyabb lehet, mint a szélturbinák.

március 2., 11:37

  • FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

A rendőrség elfogta a garázdákat.

március 3., 16:07

  • FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.

március 2., 12:59

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

4 órája