L.L. Junior: Soha nem buzdítanánk gyorshajtásra a fiatalokat
„Ezek a BMW-sek, gyerekek! Százharminccal, döbbenet!” – mondta L.L. Junior a videóban, miközben egy másik autót követett, melyben G.w.M ült.
Eljárást indított a rendőrség L.L. Junior és G.w.M gyorsulási versenye miatt
Ők maguk töltötték fel róla a videót.
A dolog nem maradt visszhang nélkül. A rendőrség szabálysértési eljárást indított a zenész ellen, ami jelenleg is folyamatban van; a közösségi médiában pedig sokan felelőtlenségnek minősítették a gyorshajtást megörökítő felvétel közzétételét – különösen az Árpád hídon történt tragédia fényében.
A legsúlyosabb intézkedést hozta a bíróság az Árpád hídi tragédia okozójával szemben
A bűnismétlés veszélye miatt.
A rapper szerint szomorú, hogy egybemossák a történteket az Árpád hídi tragédiával, de hozzátette, vállalják a felelősséget a tetteikért.
Soha nem akartunk olyan példát mutatni a fiataloknak, ami erre buzdítaná őket
– mondta az ATV Híradónak. Elmondása szerint csak egy kis gázt adtak, ezt követően pedig le is álltak.
„Nagyon szomorúnak és szerencsétlennek tartjuk, hogy egybemosták egy másik, nemrég történt Árpád hídi tragédiával. Borzasztóan sajnáljuk, mi vállalni fogjuk ennek a felelősségét, és sajnáljuk, ha bárkit is megbotránkoztattunk” – nyilatkozta L.L. Junior.