Kiderült, ki nyerte a 2023-as Miss Universe Hungaryt
További FOMO cikkek
A versenyen – amely nem összekeverendő a három hónapja tartott Miss World Hungary szépségversennyel – az volt a tét, hogy ki képviselje Magyarországot idén novemberben El Salvadorban, a Miss Universe 2023 döntőjében.
Megvan, ki lett Magyarország Szépe az idén
Győztest hirdettek a Miss World Hungary döntőjében.
A Miss World-höz képest a mostani Miss Universe döntő érezhetően kisebb figyelmet kapott. A Femina beszámolója szerint a péntek esti döntőbe 16 lány került be. Közülük végül Blága Tünde került ki győztesen.
Az első udvarhölgy Csasztván Lilla fitneszmodell lett, a második udvarhölgy Kenéz Nóra gyógyszerész, a Miss Congeniality díjat pedig– amelyet maguk a részvevők ítélnek oda a legkedvesebb, legkarizmatikusabb versenytársnak – Mihályfi Liza kapta.
Modellként dolgozik, de könyvet is írt már
Blága Tünde Székelyföldön született, és azt írta magáról honlapján, hogy már kislánykora óta vonzotta a csillogás és a kifutók világa. Egész életében tudatosan készült arra, hogy egy napon szépségkirálynő legyen.
Élete első szépségversenyén, Marosvásárhelyen harmadik helyezett lett, 2016-ban őt választották meg Erdély arcának, majd a Miss Earth Hungary címet is megnyerte. 2018-ban ő utazhatott a Miss Earth világversenyre, a Fülöp-szigetekre, ahol egy hónapot töltött. Modellként dolgozik, de már egy könyvet is írt Hideg korona címmel eddigi élettörténetéről.
Zavart, hogy magyar az anyanyelvem, és én képviselem Romániát
Bemutatjuk önnek Blága Tünde erdélyi magyar szépségversenyzőt, akit Magyarországon pedig románoztak, de a Világ Legjobb Teste címet akkor is magyarként nyerte el.
Arról, hogy a romániai sikereiből milyen problémái adódtak, még korábban beszélt egy interjúban a Velvetnek.
Zavart, hogy magyar az anyanyelvem, és én képviselem Romániát
Bemutatjuk önnek Blága Tünde erdélyi magyar szépségversenyzőt, akit Magyarországon pedig románoztak, de a Világ Legjobb Teste címet akkor is magyarként nyerte el.
Köszönetet mondott a Facebookon
Blága Tünde szombaton a Facebook-oldalán is írt egy bejegyzést. „Nagyon nehéz szavakba önteni azt, amit érzek. Tegnap este megnyertem a Miss Universe Hungary címet, és így én képviselhetem Magyarországot a világ legnagyobb szépségversenyén.
Ez egy hihetetlen hosszú út volt, és szeretném kifejezni a legmélyebb hálámat minden támogatómnak és azoknak is, akik a kezdetektől drukkoltak nekem.
Mindannyiunknak megvan a saját egyedi szépsége és kvalitásai, és nem csak egyetlen kép alapján kell megítélnünk egymást. Egy szépségverseny ennél sokkal többről szól – arról, hogy megtaláljuk az önbizalmunkat, összehangoljuk az erőnket és a célokat és közösségként támogassuk egymást
– írta a posztban, majd hozzátette: mindenkinek hálás, és azon lesz, hogy méltó módon képviselje Magyarországot a világversenyen.
A Miss Universe döntőjét november 18-án rendezik meg El Salvadorban. Az Egyesült Államok szintén péntek este választotta ki jelöltjét a versenyre.
Választott Amerika, ő lett a legszebb a vidéken
Először szerepelt házas nő a szépségversenyen.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya
Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
március 22., 12:06
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet
A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.
március 22., 14:49
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
45 perce
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek
Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.
március 22., 10:48
- FOMO
Az anyatej a fiatalság új széruma? Egyesek szerint olyan, mint a botox
Bizarr módon küzdenek a nők az öregedés ellen.
1 órája
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni
A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.
március 21., 20:00
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó
A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.
március 21., 17:56
- FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda
Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.
március 22., 21:43
- FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó
Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.
március 22., 18:52
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés
Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.
március 21., 17:09
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett
Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.
március 21., 14:35
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44