Jeremy Renner életét teljesen megváltoztatta brutális balesete

2023.10.24. 10:25
Jeremy Renner fizikailag már felépült a januárban elszenvedett, majdnem halálos balesetéből, de az élmény nem hagyta nyugodni. A Bosszúállók sztárja nevadai otthona közelében szenvedett balesetet, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy a hóeltakarító traktorja elüsse unokaöccsét. Több csontja is eltört, köztük nyolc bordája, az egyik térde és válla is. Renner nemrég beszélt felépüléséről és arról, hogyan változott meg az élete az elmúlt kilenc hónapban.

„Nagyon áldottnak és szerencsésnek érzem magam, hogy felállhatok, járkálhatok, és élhetem az életem” – mondta Jeremy Renner, aki januárban majdnem halálos balesetet szenvedett.

Renner hozzátette, az idejét most „értékesebbnek” érzi. Úgy döntött, hogy az egyesült államokbeli Charlestonba utazik, ahol a Sweet Grass Vodka helyi szeszesital-gyártó céggel kötött partnerséget, és akikkel már a baleset előtt is együtt dolgozott.

Teljesen tisztában voltam azzal, hogyan és kivel akarom tölteni az időmet. Ezt családnak érzem, afféle életmódbeli dolgoknak, amikről állandóan beszélünk. Aztán ott van maga a szellem, ez sokkal inkább a közös élmény. És számomra ez az a hely, ahol az időmet szeretném tölteni

– fogalmazott a színész.

Jeremy Renner elmondása szerint rengeteg ajándékot kapott azóta, hogy majdnem elvesztette az életét. Úgy fogalmazott, a fizikai, érzelmi és mentális próbatételek sorozata és az azokon való túljutás érzése az a megmagyarázhatatlan ajándék, amiért a leghálásabb – írja a CNN.

Kitartás. Erő. Az egész egy mentális játék. Most már a hátsó zsebembe tettem. Tudom, hogyan kell kezelni a fájdalmat. Minden az elmén múlik. Minden az elmében van. Ha át tudsz látni a ködön, akkor nagyon áldott vagy

– mondta. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport