Eljegyezte barátnőjét Shane Tusup
Shane Tusup 2022-ben jegyezte el Szabó Zsófi színésznőt, akivel három hónappal később szakítottak. Egy ideig nem lehetett tudni sokat a sztáredző szerelmi életéről, azonban júliusban már a Hot! magazin címlapján szerepelt új párjával, Nagy Viktória Zoéval.
A címoldalon olvasható felirat szerint a páros már össze is költözött. Szeptemberben egy különleges esküvői fotózáson vettek részt, amellyel kapcsolatban Tusup azt nyilatkozta, hogy ez még nem az igazi, de remélik, hogy az is ugyanilyen gyönyörű lesz.
Úgy látszik, hamarosan eljöhet ez a nap, mivel a pár újabb mérföldkőhöz ért: eljegyezték egymást.
Két gyönyörű esti séta a Citadellán. Az egyik az első randi, a második pedig a lánykérés. Az együtt átélt utazások és tapasztalások után örömmel osztjuk meg: hatalmas boldogság, hogy megtaláltuk egymást, a lelki társunkat, akivel véglegesen összekötjük az életünket!
– olvasható a bejegyzésben.
Shane Tusup 2013-ban vette feleségül Hosszú Katinkát, akivel 2018-ban váltak el, miután erősen megromlott a házasságuk. Az edzővel kapcsolatban azóta rendre előbukkantak rosszindulatú pletykák, melyek közül több azt állította, hogy Tusup nem épp megfelelő módon bánt kedveseivel.
A férfi végül áprilisban nyilatkozatot adott ki, hogy hivatalosan is megcáfolja az elmarasztaló híreszteléseket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
- FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni
A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.
március 21., 20:00
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
3 órája
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
3 órája
- FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet
A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.
március 22., 14:49
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem
Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.
március 22., 14:06
- FOMO
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
24 perce
- FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya
Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
március 22., 12:06
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
44 perce
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
- FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés
Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.
március 21., 17:09
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó
A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.
március 21., 17:56
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
2 órája
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Címlapon
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.
16 perce
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
4 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
3 órája