Nagy Feró szerint az Azahriah-t kritizálók tehetségtelenek és féltékenyek

2023.11.18. 08:01
Nagy Feró is meghívást kapott Bochkor Gábor műsorába, a #Bochkorba. A Beatrice frontembere elmondta a véleményét Azahriah-ról, és a fiatal énekes kritikusairól is.

Vasárnap este az ATV-n lesz látható a legújabb #Bochkor, ahová Nagy Feró is meghívást kapott Bochkor Gábortól – írja a Nap Híre.

Nagy Feró néhány hét múlva lép fel a Beatricével a fővárosban, MVM Dome-ban. A 77 éves énekes elmondta, hogy a helyszín nem az ő ötlete volt.

23 ezer ember fér oda be. Hát, nálunk ha lesznek 10 ezren, akkor összetesszük a kezünket. Ezt tudomásul kell venni

– mondta megemlítve Azahriah-t is, és azt, hogy a fiatal énekes háromszor is megtölti májusban a Puskás Arénát.

Kapcsolódó
Triplázik Azahriah, harmadik koncert is lesz a Puskásban

Triplázik Azahriah, harmadik koncert is lesz a Puskásban

Hatalmas volt az érdeklődés, ezért muszáj volt reagálni.

Alig várom, hogy hazajöjjön és felhívjam, és mondjam neki: küldjél át a mi bulinkra 10 ezer embert!

– folytatta Nagy Feró. Elmondta, hogy elismeri Azahriah-t, és szerinte az őt kritizálók csak féltékenyek a fiatal énekesre.

Én úgy látom, hogy a tehetségtelen emberek féltékenyek erre a dologra. (...) Tehetségtelen. Az. Nyugodtan mondjuk ki! És jön egy kis csávó és egyszer csak 21 évesen, és ne felejtsük el, zenél, egy kicsit zongorázik, egy kicsit gitározik, és ért a zenéhez…

– foglalta össze a Beatrice frontembere.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.

március 1., 19:00

  • FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.

március 3., 20:18

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.

március 3., 06:01

  • FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.

március 3., 17:03

  • FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.

március 2., 12:59

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

A rendőrség elfogta a garázdákat.

március 3., 16:07

  • FOMO
Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Kőkemény üzeneteket kapott a Jászai Mari-díjas színész.

március 1., 16:11

  • FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.

március 4., 14:50

  • FOMO
Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről

Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről

Hamarosan elmondja Doninak, hogy min ment keresztül.

március 1., 13:38

  • FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.

március 3., 21:03

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

tegnap, 20:02

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

tegnap, 20:16

  • Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

Akár a világörökség részét is képezhetné.

tegnap, 20:05

  • Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.

tegnap, 17:58

  • FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát

Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát

Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.

március 4., 13:16

  • FOMO
Bodrogi Gyula 90 évesen sem adja fel: kerekesszékben hódítja vissza a színpadot

Bodrogi Gyula 90 évesen sem adja fel: kerekesszékben hódítja vissza a színpadot

A Nemzeti Színház deszkáin láthatjuk újra.

február 28., 11:02

  • FOMO
Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

A kritikus Shakespeare Lear királyáéhoz hasonlította saját sorsát.

február 28., 11:34

  • FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.

március 1., 06:10

  • FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.

március 1., 12:32

  • FOMO
Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

A Gossip Girl sztárja nem sokkal a halála előtt esett át egy műtéten.

február 28., 17:37

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

tegnap, 14:52

  • Címlapon
Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik

Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik

A professzor szerint a következő választás akár polgárháborúval is végződhet.

tegnap, 18:45

  • FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Teljesült a riporter kívánsága.

március 1., 10:55

  • FOMO
J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

Nem fogta vissza magát.

február 28., 12:40

  • Címlapon
Szenvedős döntetlenje után hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Manchester Unitednek az El-ben

Szenvedős döntetlenje után hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Manchester Unitednek az El-ben

A borzalmas első félidőt követően összekapta magát az angol csapat.

tegnap, 20:50