Párizsban a luxus is múzeumokba költözött

Ennyi luxusdivatüzlet mellett a francia fővárosban divatkiállítást rendezni pont olyannyira tűnik értelmes dolognak, mint a tengerbe vizet hordani. Holott nemcsak a csillogó kirakatokra érdemes rátapadni, ha az ember Párizsban jár, de akár még hóban-fagyban is el lehet gondolkodni a másfél órás sorban álláson, ha a világ legluxusabb divatmúzeumát akarjuk felfedezni, vagy csontvázszerű haute couture darabokat nézegetnénk inkább a leghíresebb holland divattervezőtől. Személyesen jártunk annak utána pár nap alatt, hol és mit érdemes meglátogatni.

Aki a divatot – azon belül is a luxusregisztert – szereti, annak vagy London vagy Párizs lesz a városa itt Európában. Mi most utóbbiban töltöttünk pár napot, és megnéztük, hogy a neves luxusáruházak vagy a híres luxusutcák, mint a Champs-Élysées vagy a Rue du Faubourg Saint-Honoré, a Vendome tér környéke, netán az Avenue Montaigne, az Avenue Georges V és a Rue Francois 1er által közrefogott Triangle d'Or (Arany Háromszög) pazar kínálatán túl mit is nyújt még a város.

Merthogy a fényűző üzletekkel az a baj, hogy bár a kirakat előtt szabadon lehet bámészkodni, ámde sokak nem mernek a luxus e szentélyeibe belépni. Így határozottan van értelmük a divatkiállításoknak is e divatházakkal és nagy márkákkal gazdagon megszórt metropoliszban is. És hát ne kicsinyeljük le a kurátorok munkáját sem, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a témához nem konyító átlagember is úgy távozzon egy-másfél óra után, hogy picit többet tud erről a titokzatos világról, amelyet magas szabászatnak (haute couture vagy alta moda) hívnak. Testközelből megnézhetők itt ugyanis a darabok, amelyeket maximum a legnagyobb sztárok vagy a legvagyonosabbak hordhatnak, mivel temérdek munkaóra alatt kézzel készülnek a legfinomabb vagy legdrágább anyagok felhasználásával.

Párizs jelenleg hat ilyen jelentős kiállítással várja az érdeklődőket, ebből mi időhiányból fakadóan ötöt abszolváltunk a múlt héten.

Egy múzeum és egy luxusüzlet szerelemgyereke

Jelenleg kétségkívül a legnépszerűbb divatkiállítás a La Galerie Dior múzeum retrospektív, állandó tárlata, amely a kezdetektől napjainkig veszi végig a Christian Dior (illetve ma már DIOR) divatház történetét, bemutatva, hogy a névadó-alapító hogyan vált mindössze egy évtizednyi munkája alatt a világ egyik leghíresebb tervezőjévé, és e tíz évben a nulláról hogyan tette a legvágyottabb márkává a brandet. Természetesen az ember megismerkedik az utódjaival is a kreatív igazgatói székben, Yves Saint Laurent-nal kezdve többek közt Gianfranco Ferrén és John Gallianón át a jelenleg is regnáló Maria Grazia Chiuriig.

Látszik, hogy a tulajdonos LVMH luxuskonszern és a 211 milliárd dollárjával jelenleg a világ leggazdagabb emberének számító Bernard Arnault abszolút nem sajnálta erre a projektre a pénzt. Szemkápráztatók az installációk, az ember teremről teremre csak kapkodja a fejét, olyan, mintha egy fashion show-n lenne, sőt inkább egy komplett divathéten, hiszen más-más impulzusok érik, ahogy fentről lefelé halad le a szinteken. Furcsa, de a fő attrakció a lépcsőház, ahol színátmenetesen, plafontól a padlóig az ember temérdek ruhamodellt és kiegészítőt lát.

Befogadhatatlan, mellbevágó, sokkoló mennyiség – és a tökéletes háttér egy fotóhoz vagy videós élőzéshez. A Dior múzeumnál így a tömegre fel kell készülni! Bár mi ugyan nem álltuk végig a másfél órás sort – hiszen a múzeum meghívásából érkeztünk, így azonnal bekísértek minket –, de a kávézóban sütihez vagy ebédhez már nem jutottunk, mert nem bírtunk várni a szabad asztalra.

Az első divatozós márkamúzeum Párizsban

Az előbbitől csupán pár utcányira, sétatávolságra lévő Musée Yves Saint Laurent szintúgy elfoglal egy teljes épületet. Az egykor az haute couture divatháznak otthont adó villában őrzik egyébként a teljes archívumot is (ruhákat, kiegészítőket és rajzokat), amelyből főznek a házban bemutatott időszaki kiállításoknál is – természetesen az nem is elvárható, hogy az 1962-ben alapított márka minden darabja egyszerre legyen megtekinthető.

Bár az időközben Saint Laurent-ra átnevezett divatcég tulajdonosa a másik nagy francia luxuskonglomerátum, a Kering lett, a párizsi és a marrákesi múzeum is maradt a Pierre Bergé – Yves Saint Laurent Alapítvány tulajdonában. (Pierre Bergé ugye a tervező élettársa és a cég ügyvezetője volt, aki megteremtette annak a pénzügyi feltételeit, hogy a párja tehetsége kibontakozhasson és az YSL-ből egy nemzetközi vállalat legyen.)

Január 14-ig még látogatható itt az aktuális kiállítás, a darabokat most úgy válogatták össze, hogy a formákra és alakzatokra helyeződjék a hangsúly, legyen szó sziluettekről vagy mintákról.

A ruhákhoz az installációkat egy berlini művész, Claudia Wieser készítette, a kiállítás így a két művész munkáinak összhangjára is fókuszál. Február 9. és augusztus 25. közt pedig a divattervező áttetsző ruhái köré szervezik az új tárlatot, ráirányítva a figyelmet arra, hogy a tervező mennyit tett a női test felszabadításáért munkássága során.

Viselettörténet az alagsorban

Az YSL múzeumtól szintúgy sétatávolságra esik egy másik divatgyűjtemény: a Palais Galliera egykor egy hercegi család rezidenciája volt, 1977-től azonban ez a fenséges épület ad otthont a párizsi divatmúzeumnak. A gyűjtemény körülbelül hetvenezer tárgyat foglal magában, olyan különlegességekkel, mint Marie Antoinette vagy Napóleon felesége, Josephine császárné egyik ruhája. Az állandó kiállítás az épület alagsorában kapott helyet, itt a XVIII. századtól kezdve követhetjük végig, hogyan fejlődött a francia divat.

A földszinti termekben pedig az időszakos kiállításokat rendezik, január 21-ig még megnézhető itt a 2017-ben elhunyt Azzedine Alaïa magángyűjteménye. A tunéziai származású divattervező ugyanis nemcsak formálta a stílust, hanem szenvedélyesen gyűjtötte is más dizájnerek munkáit, legyenek azok a kortársai vagy az elődjei. Lebilincselő, ahogy az impozáns termeket járva felvonul az ember előtt a teljes XX. századi európai divattörténet, olyan régi nagy nevek munkái nézhetők itt most meg, mint Charles Frederick Worth, Mariano Fortuny, Paul Poiret, Elsa Schiaparelli, Coco Chanel vagy Jeanne Lanvin, így mindenképpen érdemes azoknak is bekukkantani ide, akik eddig csak könyvekben látták ezeket a neveket.

Érdekesség egyébként, hogy a tervezőnek is van egy saját múzeuma a városban – aminek a fentebbi példához hasonlóan ugyanúgy nincs köze a divatcég jelenlegi tulajdonosához, a főként luxusóramárkákat birtokló Richemont luxuskonszernhez. A Fondation Azzedine Alaïa által fenntartott kiállítótérben február 11-ig lehet megnézni a tárlatot, amely a dizájner és az 1930-as évektől nagy népszerűségnek örvendő Madame Grés divattervezőnő ruháinak kapcsolatát vizsgálja.

A Chanel-csoport székházáért érdemes kimetrózni a külvárosba

A Chanel anyacége által tulajdonolt márkáknak (pl. Eres, Lesage, Massaro, Maison Michel, Goossens stb.) is otthont adó, építészetileg is érdekes székház Párizs egyik külsőbb kerületében található, de a Le19M nevű (a 19-es szám onnan jön, hogy Coco Chanel augusztus 19-én született), pár termes galériáért mindenképpen érdemes ide kibumlizni. A múzeum háromhavonta frissít a kiállításon – bár kérdeztük, hogy mi lesz a következő témája, de egyelőre nem árulták el.

Jelenleg egy mexikói haute couture divattervező, Carla Fernández retrospektív kiállítását lehet megnézni egészen december 17-ig. A tárlatnak ez a harmadik helyszíne, korábban Mexikóvárosban és Denverben is közszemlére tették, itt annyival másabb, hogy a Chanel-csoport bizonyos márkái együttműködtek a tervezővel, így új tárgyak is születtek e kooperációból.

Fernández munkásságában nagyon fontos a kézművesség, a tradicionális divatipari mesterségek megőrzésének szándéka, ez egy közös kapocs volt a cégcsoporttal, amely számos francia manufaktúrát vásárolt már fel a célból, hogy egyrészt a Chanel beszállítói láncát saját kézben tudhassa, másrészt megőrizze az eltűnőfélben lévő szakmákat, amelyek esszenciálisak az haute couture fennmaradásához. A múzeum és a tervező szervezésében egyébként három mexikói kézműves is ellátogatott Párizsba, hogy a workshopokra jelentkezőket megismertesse a helyi technikákkal.

Iris van Herpen ruhái olyanok, mintha egy sci-fi-film jelmezei lennének

A párizsi iparművészeti múzeum, a Musée des Art Décoratifs a Louvre palotájának egyik szárnyában van, és minden évben rendeznek itt egy világraszóló, hatalmas divatkiállítást. Tavaly tavasszal megnéztük itt a két hónappal azelőtt elhunyt Thierry Mugler nagy retrospektív kiállítását, idén pedig a holland divattervezőnek, Iris van Herpennek kínálták ezt a lehetőséget. A dizájnernek persze van kapcsolódása Párizshoz, hiszen mint minden jelentősebb haute couture márka, ő is a francia fővárosban mutatja be kollekcióit évente kétszer, illetve tagja a Chambre Syndicale de la Haute Couture szakmai kamarának, amely egy szigorú kiválasztási metódussal kínál helyet a tagjainak – azaz ide nem tartozhat bárki, csak a világ legjobb haute couture divatházai.

A múzeum egészen sok termen, ismét két szinten vezeti végig a látogatót, ugyanis különböző tematikák alapján tekintenek vissza az eddigi munkásságára a mindössze 39 éves dizájnernek, aki olyan nagy márkákkal működött már együtt, mint a Dom Pérignon, a Rolls-Royce, a Huawei, az Aveda vagy a Magnum. Különleges, lézervágott, 3D-nyomtatott és fröccsöntött ruháinak és kiegészítőinek stílusa ugyanis olyannyira karakteres, hogy egyaránt jól mutat egy pezsgősüveg címkéjének és dobozának, de egy mobiltelefonnak is.

A látogatót nemcsak a csodás ruhaköltemények és meghökkentő cipők, ékszerek és fejdíszek kápráztatják el, de az is, hogy megismeri a tervezési folyamatnak is a mikéntjét a kiállítás által, testközelből látja a formabontó alapanyagokat, és az egy-másfél óra végére rájön, hogy amivel itt most kapcsolatba került, az tulajdonképpen már nem is divat, hanem inkább tudomány. Az április 28-ig tartó kiállítás iránt szintúgy nagy az érdeklődés, érdemes rá elővételben jegyet venni, amellyel meg lehet nézni a múzeum másik, április 7-ig tartó kiállítását is, amely a divat és a sport kapcsolatát boncolgatja, és aminek aktualitását ugye a jövő évi párizsi olimpia adja.

A szerző luxusszakértő.

(Borítókép: Musée des Art Décoratifs)