Kórházba került Rácz Jenő, nagyobb a baj, mint hitte

2023.12.14. 06:59 Módosítva: 2023.12.14. 18:27
Rácz Jenő közösségi oldalán közölte követőivel, hogy komoly sérüléseket állapítottak meg nála az orvosok, melyeket a Sztárbox vasárnapi döntőjében szerzett a Molnár Áron elleni küzdelem közben.

„Most jöttem ki nemrég a kórházból” – kezdte bejegyzését Rácz Jenő séf az Instagramon, melyben elárulta, hogy vasárnap részt vett egy MR-, CT-, szemészeti és fül-orr-gége vizsgálaton.

Mint kiderült, a séfnek eltört az arccsontja és az egyik szem alatti ideg is leszakadt a helyéről.

Ha kíváncsi a bunyó videós összefoglalójára és a döntőről írt beszámolónkra, ide kattintva felelevenítheti a pillanatokat!

Kapcsolódó
Árpa Attila akkora öklöst kapott, hogy csaknem kivágódott a ringből

Árpa Attila akkora öklöst kapott, hogy csaknem kivágódott a ringből

Rácz Jenőt is kiütötték a Sztárbox döntőjében, alig fél perc alatt.

„A meccs napja sajnos nem volt életem legszerencsésebb napja, mert az első ütés, amit bekaptam, az elég gyorsan eldöntötte a dolgok kimenetelét. A jobb oldali szemem látása pár másodpercre elment, aztán szép lassan vibrálva visszajött” – idézte fel Rácz Jenő.

Hogy műteni kell-e Jenő szemét, az elmondása  szerint holnap derül ki.

Azért viszont hálás vagyok, hogy az edzőm bedobta azt a bizonyos törölközőt. Megmentett egy nagyon nagy sérüléstől

– írta bejegyzésében a sztárséf, hozzátéve, hogy a sérülésekért nem hibáztat senkit, mivel egy bokszmérkőzésen az ilyesmi benne van a „pakliban”.

Frissítés: Rácz Jenő később ismét posztolt, és megnyugtatta az érte aggódókat: 

A törés egy nagyon vékony csonton történt, így 2-3 héten belül összeforr, a duzzanat pedig pár nap alatt jobb lesz

– írta, hozzátéve, hogy nincs szükség műtétre. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát

Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát

Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.

március 4., 13:16

  • FOMO
Jay-Z beperelte vádlóit

Jay-Z beperelte vádlóit

De P. Diddy ezt nem teheti meg.

március 4., 19:13

  • FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben

Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben

A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.

március 4., 09:53

  • FOMO
Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól

Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól

Az énekesnő dokumentumfilmjének premier előtti vetítésén jártunk.

március 4., 16:57

  • FOMO
Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók

Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók

Szerinte az edukáció a fontos.

március 5., 06:27

  • FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.

március 5., 08:53

  • FOMO
Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel

Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel

Novemberre már megvan a programunk.

március 4., 16:35

  • FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten

Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten

A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.

március 5., 09:56

  • FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.

március 4., 14:50

  • FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.

március 3., 17:03

  • FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Teljesült a riporter kívánsága.

március 1., 10:55

  • FOMO
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek

Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek

Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.

március 5., 15:24

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

6 órája

  • FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.

március 1., 12:32

  • FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.

március 3., 21:03

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

10 órája

  • FOMO
Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Mobilitásának köszönhetően hatékonyabb lehet, mint a szélturbinák.

március 2., 11:37

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

56 perce

  • FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.

március 1., 14:06

  • FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.

március 1., 19:00

  • FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

A rendőrség elfogta a garázdákat.

március 3., 16:07

  • FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.

március 2., 12:59

  • FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Viszlát barna, trutyis banánkarikák!

március 3., 13:57