Nagy Ervin: Csak akkor kapsz bármit, ha körbepuszilod a Rákay Philipet

DSC1932
2024.01.27. 14:04
Nagy Ervin színész a színházról, a streamingről és az őt ért támadásokról is beszélt az Énbudapestem portálnak adott interjújában.

Az országról állít ki szegénységi bizonyítványt az, ha nekem attól lesz bajom, hogy kinyitom a számat a nagy szólásszabadságban – mondta Nagy Ervin az Énbudapestemnek adott, csütörtökön megjelent interjújában.

A Katona József Színház színésze többek között arról beszélt, hogy

  • Ugyan a kislányai sok örömet adtak neki, de a 2023-as év nehéz volt személyes és szakmai okokból is, többek között a Sztárbox sem „úgy jött össze”, ahogy szerette volna.
  • Számolt azzal, hogy a politikai megnyilvánulásai egyszer visszaüthetnek, de ő nem egy „levitézlett bonviván, aki négyévente áll ki alibi ügyek mellett, hanem a pályáját aktívan és tisztességgel szolgáló ember, akit nem a fortélyos félelem igazgat, amikor kinyitja a száját”.
  • Nem érdekli, hogy mit írnak össze róla, hiszen egyrészt a fél ország kedveli őt, másrészt a „jobboldal sehol nem jegyzett, megafonos rizibizi fiúi amúgy is bárkibe beletörölhetik a sáros bakancsaikat”.
  • Fontos megérteni azok álláspontját is, akikkel más véleményen vagyunk, ő nyitott lenne erre, de ez sajnos hiányzik a magyar politikából és a közéletből.
  • Szerinte az országról állít ki szegénységi bizonyítványt az, ha baja lesz abból, hogy elmondja a véleményét.
  • Bár ő is sok támadást kap, igyekszik a pozitív impulzusokra koncentrálni, és szerencsére ebből bőven kijut neki.
  • A streaming az új irány, az új piac, ahol érdemes alkotni, és lehet is nagyon jót csinálni ebben a műfajban. Fontos lenne, hogy képzett színészek vállaljanak sorozatszerepeket, hiszen ezzel csak javulna a szériák minősége, és egyben a színészek által a színházak is népszerűbbé válnának.
  • A jövőben inkább a produceri szerepre koncentrálna, és szeretne saját gyártású dolgokat csinálni, de ez egyrészt nehéz terep, másrészt az ember csak akkor kap bármit, „ha körbepuszilja Rákay Philipet”, amit most inkább kihagyna.

(Borítókép: Nagy Ervin. Fotó: Kaszás Tamás / Index)