Aggasztó hír érkezett Károly királyról, a vártnál tovább kell kórházban maradnia

2024.01.29. 12:12
III. Károly királyt pénteken szállították egy londoni magánklinikára, ahol nem sokkal később a jóindulatú prosztatamegnagyobbodása miatt kezelték. Arra számítottak, hogy két éjszaka után hazaengedik a brit uralkodót, ám meg kellett hosszabbítani a kórházi tartózkodását.

Károly király megnagyobbodott prosztatája miatt kapott kezelést, miután péntek reggel kórházba került – írja a The Sun.

Két éjszaka után kellett volna hazaengedni, ám most kiderült, hogy még egy harmadik éjszakán át az orvosok felügyelete alatt maradt.

A további bent tartózkodás csupán elővigyázatosságból történik

– nyilatkozta egy forrás. Ugyanakkor azt is megjegyezte, némi aggodalmat okozott a hír, hogy a királynak a vártnál tovább kell kórházban maradnia, és most már az is biztos, hogy (az orvosai tanácsa szerint) legalább egy hónapig semmilyen közszereplésen nem vehet részt.

Kamilla királynő tegnap háromszor látogatta meg Károlyt. Pénteken és szombaton kétszer látogatta meg férjét, és naponta három órát töltött az ágya mellett.

Katalin walesi hercegné is a londoni klinikán van, miután hasi műtéten esett át. A The Sun úgy tudja, hogy holnap már hazamehet, viszont húsvét utánig nem vállal hivatalos kötelezettségeket.

Pozitív hatása volt az uralkodó őszinteségének 

Károly király azért hozta nyilvánosságra egészségügyi problémáját, hogy ezzel üzenjen más férfiaknak, hogy vizsgáltassák meg a prosztatájukat. A nyilvánosságra hozatalt követően az NHS honlapján megugrott a megnagyobbodott prosztatával kapcsolatos keresések száma, amit az orvosok és a jótékonysági szervezetek örömmel fogadtak.

A Buckingham-palota közleménye szerint a király „örömmel értesült arról, hogy a diagnózisának pozitív hatása van az egészségügyi tudatosságra”. Köszönetet mondott azoknak is, akik jókívánságokat küldtek neki.