A Sztárboxban térhet vissza Majoros Péter Majka, kihívója akadt

2024.04.07. 20:24
Tavaly decemberben derült ki, hogy Majoros Péter Majka az RTL-hez igazolt. Azt egyelőre még nem jelentette be hivatalosan a csatorna, hogy mely produkciókban számítanak a rapperre, úgy tűnik viszont, hogy ezek közül az egyik akár a Sztárbox is lehet – a produkció tavalyi férfi középsúlyú bajnoka, Molnár Áron ugyanis kihívta az új évadban Majkát egy meccsre.

Tavaly novemberben ismét műsorra tűzte az RTL a Sztárboxot, ami 18 év szünet után a csatorna egyik legnagyobb dobásaként, 7 adásos bajnoksággá fejlesztve került képernyőre ismét. A három súlycsoportban ringbe szálló celebek összecsapásait az Index is nyomon követte, ahogy részletesen beszámoltunk a szuperdöntőről is, amelynek során Rácz Jenő kiütésével férfiközépsúlyban Molnár Áron került ki győztesen. 

Úgy tűnik, a színész továbbra is a boksz szerelmese, és nem elégszik meg azzal, hogy megszerezte tavaly a bajnoki címet – legfrissebb Insta-videójában megerősítette arra vonatkozó szándékát, hogy visszatérjen a ringbe, méghozzá oly módon, hogy kihívja Majoros Péter Majkát, akit 18 évvel ezelőtt szintén bajnokká avattak a műsorban.

Az Index is beszámolt róla, hogy a rapper átigazolt az RTL-hez, és 2024 második felében a TV2 helyett már itt láthatják a nézők. Azt egyelőre még nem tudni, melyik műsort szánják neki a csatornánál, de akár a Sztárboxban is feltűnhet, hiszen feltehetőleg azt a produkciót ismét az őszi szezonra tervezik.

Szevasz, Majka, hallottam, hogy visszaigazolsz az RTL-hez. Ezt nagy örömmel láttam és olvastam, mert így van lehetőségem, hogy kihívjalak egy bokszmeccsre, és a 2004-ben megnyert Sztárbox bajnoki övet elnyerhessem tőled. A tét természetesen az én bajnoki övem is

– fogalmazott videójában Molnár Áron, hozzátéve: reméli, hogy Majkában van annyi kraft és bátorság, hogy kiálljon ellene a Sztárbox új évadában egy meccsre. Megjegyezte azt is, hogy a műsor producerei nyitottak az ötletre, így már csak Majoros döntésén múlik, hogy beleáll ebbe a sztoriba”, vagy sem.

Úgy hallottam, hogy kajak csávó vagy, remélem, hogy nem futamodsz meg. Várom a válaszod, és bízom a tökösségedben – lássuk, mit tud egy ózdi gyerek egy vajdasági gyerek ellen!

A rapper egyelőre nem reagált a kihívásra. A színész videóját itt találja:

Majoros Péter egyébként annak idején Dopemannel csapott össze a ringben. Erről fellelhetők még videók a YouTube-on.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek

Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek

Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.

március 5., 15:24

  • FOMO
Ismét egy párt alkot Ben Affleck és Jennifer Garner?

Ismét egy párt alkot Ben Affleck és Jennifer Garner?

Fiuk születésnapi partiján kapták őket lencsevégre.

március 5., 17:24

  • FOMO
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

március 5., 17:32

  • FOMO
Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak

Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak

A másik két házi kedvencet egy menhely gondozója vette magához.

március 5., 11:02

  • FOMO
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

március 5., 19:41

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten

Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten

A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.

március 5., 09:56

  • FOMO
Aurelio: Jól jártam a börtönnel, mert a következő állomás a temető lett volna

Aurelio: Jól jártam a börtönnel, mert a következő állomás a temető lett volna

A Való Világ egykori győztese 31 évesen, a rácsok mögött olvasott el életében először egy könyvet.

március 6., 09:23

  • FOMO
Távozik a Tankcsapda gitárosa

Távozik a Tankcsapda gitárosa

Sidlovics Sidi Gábor 13 év után hagyja ott a zenekart.

március 6., 10:38

  • FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.

március 3., 06:01

  • FOMO
Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók

Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók

Szerinte az edukáció a fontos.

március 5., 06:27

  • FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.

március 5., 08:53

  • FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.

március 4., 14:50

  • FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.

március 3., 21:03

  • FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben

Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben

A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.

március 4., 09:53

  • FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

A rendőrség elfogta a garázdákat.

március 3., 16:07

  • FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát

Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát

Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.

március 4., 13:16

  • FOMO
Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel

Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel

Novemberre már megvan a programunk.

március 4., 16:35

  • FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.

március 3., 17:03

  • FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Viszlát barna, trutyis banánkarikák!

március 3., 13:57

  • FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.

március 3., 20:18

  • FOMO
Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól

Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól

Az énekesnő dokumentumfilmjének premier előtti vetítésén jártunk.

március 4., 16:57

  • Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

16 perce

  • FOMO
Mégsem küldi börtönbe a bíróság Sófi Gyulát, az elismert orvosszakértőt

Mégsem küldi börtönbe a bíróság Sófi Gyulát, az elismert orvosszakértőt

A foglalkozástól is határozott időre eltiltották.

március 6., 15:37