Pusztító hőségben robbant be a buli a Velencei-tónál

PAP 1687
2024.07.11. 07:04
Július 10-én nyitotta meg kapuit az EFOTT, ahol idén is egy csomó programmal és koncerttel várják a látogatókat a Velencei-tó partján. Az elsősorban főiskolásoknak és egyetemistáknak rendezett fesztivál első napján ugyan még nem volt tumultus, a hangulatra azonban nem lehetett panasz – még a tikkasztó hőség sem riasztotta el a fiatalságot attól, hogy kimerészkedjenek a rendezvény egyébként árnyékos helyeket csak nyomokban tartalmazó területére. Napközben strandolás, sport, különféle játékok és habparti volt a program, estére pedig a színpadoknál is beindult a buli.

A nyári szezonban szinte egymásba érnek a fesztiválok, amelyek a magyar fellépők tekintetében sokszor elég nagy átfedést mutatnak, mégsem lehet azt mondani, hogy teljesen egyformák. Ezek a többnapos rendezvények ugyanis nem csak és kizárólag a koncertekről szólnak, a temérdek kiegészítő program által sokkal komplexebb élményt nyújtanak a célközönségüknek, ami az EFOTT esetében elsősorban a felsőoktatásban résztvevőket jelenti.

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója Magyarország egyik legrégibb fesztiválja, amit 2014-ig minden évben más helyszínen rendeztek, mígnem 2015-ben a Velencei-tó északi partján, majd picit arrébb, Sukorónál lelt állandó otthonra. A rendezvényt még a KISZ hívta életre 1976-ban Abaligeten, sportra, kultúrára és hazánk turisztikai kincseinek megismerésére ösztönözve a hallgatókat. Kezdetben inkább egy korabeli úttörőtáborhoz hasonlított, bár a sátrazós fesztiváloknak a mai napig megvan a táborfeelingje, még akkor is, ha az elmúlt pár évtizedben minden szempontból sokat fejlődtek.

Az EFOTT idén július 10-én nyitotta meg a kapuit a látogatók előtt, házigazdája ezúttal az Óbudai Egyetem, központi gondolata pedig a digitalizáció, az innováció, a fenntarthatóság és a zöldenergia felhasználása. Az előzetes tájékoztatás szerint a szervezők több mint 100 aktivitással, több mint 20 egyetem részvételével, több mint 40 kipróbálható sportággal és tíz zenei helyszínen több mint 120 előadóval várják az érdeklődőket július 14-ig a Velencei-tó partján. A fesztivál egyetemi kampuszának számító UNIverzumban a felsőoktatási intézmények mellett a kiemelt oktatási és innovációs projektek, a civil szervezetek és a vállalati szektor szereplői is helyet kaptak, idén először pedig a családoknak is készültek programokkal, amit az újdonságnak számító nappali jegy bevezetésével támogatnak – a 14 év alattiaknak egyébként szülői felügyelettel a fesztivál területére ingyenes a belépés.

Ahogy azt a fesztiválnyitó sajtótájékoztatón is kiemelték: a rendezvény az egyetemi közösségek találkozási színtere, amely szórakozásra és szakmai találkozásokra is lehetőséget ad – a hallgatók itt úgy szerezhetnek tudást és tapasztalatokat, hogy közben megkapják a fesztiválok által biztosított közösségi élményt, és maximálisan jól érzik magukat. Mindezt viszonylag pénztárcabarát jegyárak mellett – persze ehhez mérten többek között a fellépők tekintetében sem lehetnek a közönségnek olyan elvárásai, hogy a szervezők nemzetközi világsztárokat vonultassanak fel a nagyszínpadon. A hazai felhozatalból viszont a legnépszerűbbek közül válogattak – Azahriah, Majka, a ValMar, Beton.Hofi, Krúbi, Sisi, a Carson Coma, sőt még Korda György és Balázs Klári is meghívást kapott az idei EFOTT-ra. A nyitónapra mi is ellátogattunk.

A kánikulában sem áll meg az élet

Kora délután érkeztünk a Velencei-tó partjára, ahol egy gyors sajtótájékoztató után bejártuk a helyszínt. Borzasztó volt a hőség, s bár a területen nehezen lehet árnyékos pontokat találni, a kedd este már beköltözött sátrazókat ez egyáltalán nem tartotta vissza attól, hogy előmerészkedjenek. A strand tömve volt, és a parton működő bárok sem panaszkodhattak a forgalomra, egyeseknek pedig még arra is volt energiája, hogy különféle játékos programokban részt vegyen. A késő délutánra beüzemelt habpartimedence is óriási népszerűségnek örvendett a tikkasztó melegben, mindehhez pedig még némi elektronikus zene is dukált két különböző pultból.

Ekkor még persze teljesen üresen tátongtak a színpadok előtti területek, aki nem a strandon vagy épp valamelyik bárhoz tartozó chillezőponton tartózkodott, a klimatizált programhelyszíneken talált menedéket – utóbbi az előzetes tájékoztatás szerint idén több mint 1200 négyzetméternyi területet jelent. Tettünk pár kört a fesztiválon, ahol idén is helyet kaptak különböző politikai pártok ifjúsági szervezetei, ahogy a tűzoltóság és a honvédség is jelen van – de estig, elsősorban a szinte már elviselhetetlen hőség miatt a fesztiválozók időtöltésében túl sok változást nem tapasztaltunk.

Fél hét körül indultak a színpadi programok, amelyek közül elsőként a Blahalouisiana koncertjébe néztünk bele. Tényleg le a kalappal a zenekar és a pódium előtt felsorakozók előtt, hogy a tűző nap ellenére is kitartottak. Mi ennyire nem voltunk szívósak, legközelebb csak a 21.30-kor startoló Paddy and the Rats koncertbe néztünk bele, akiket nem biztos, hogy egy sátras helyszínre kellett volna pakolni – ott ugyanis még pusztítóbbnak tűnt a forróság, ami egy ilyen bulizenekar esetén, akik a közönség megtáncoltatására születtek, az önfeledt mulatozásnak még nagyobb gátja lehet. Pedig az ír punk rock kocsmazenét játszó együttes kifejezetten jó választás egy fesztivál nyitónapjára, hogy megalapozza a hangulatot.

Az UniYou arénából távozva még elcsíptük az Elefánt koncertjét, ami szabadtéren zajlott, és ahol feltehetőleg egyrészt pont ezért nagyon sokan voltak. A HSUP nagyszínpadnál eleve a hangosítás is jobb volt, érdemes lett volna Paddyéket is erre, vagy egy hasonló helyszínre pozicionálni a kánikulában szabályosan fullasztó sátor helyett. 

Az EFOTT egészen vasárnap reggelig tart, a következő napokban még nagyon sokféle programot és koncertet tartogatva. Ami előreláthatólag nem változik, az az időjárás: aki kilátogat a rendezvényre, feltétlen vigyen magával naptejet, és lehetőleg igyon elegendő folyadékot, nehogy rosszul legyen a hőségben. 

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)