Csaknem 250 millió forintért lehet beköltözni Tolnay Klári egykori villájába
A Mandiner az ingatlan.com oldalán fedezte fel, hogy eladásra kínálnak egy 5+1 szobás, 204 négyzetméteres, nagy teraszos, kertkapcsolatos lakást Tolnay Klári egykori villájában.
A lakás egyik különlegessége az 57 négyzetméteres terasz, ahol egykoron Tolnay Klári is pihent a filmforgatások közötti szünetekben. A lakásért kért 249 milliós összeg első látásra magasnak tűnik, ám valójában nem éri el négyzetméterárban a II. kerületi átlagot.
Mint írják, Tolnay és férje, a rendező Ráthonyi Ákos a villát 1938-ban vette birtokba. Ekkor a színésznő még csak 24 éves volt, de már országosan ismert színésznő volt.
A pár két évvel korábban házasodott össze, az esemény pedig megmozgatta Budapestet, hiszen Tolnay Klári addigra sokak kedvence lett, miután szerepelt az 1934-ben bemutatott korszakos filmben, a Meseautóban, majd a Lila akác és az Okos mama című filmben.
A Meseautó forgatására egyébként még Tolnay Roziként érkezett, ám ott rábeszélték az elegánsabb Klári keresztnévre.
A hirdetésben szereplő rózsadombi villa azonban végül nem hozott szerencsét a színésznőnek. Bár 1938-ban még örömmel költözött oda, a villában lakva aztán kiderült számára, hogy nem Ráthonyi Ákos lesz élete szerelme. Ez azonban nem minden. Tolnay 1944-ben – amikor már rendszeresen hullottak a bombák Budapestre – várta második gyermekét, azonban az egyik bombázás okozta sokk miatt idő előtt megindult a szülés. A színésznő újszülött kisfia nem sokkal a születése után meghalt.
A villa az egyik bombázás során aztán komoly sérüléseket szenvedett, Tolnay pedig örökre hátat fordított a villának és a férjének is.