Meghalt Lakatos Ticián, a Love Island 2019-es győztese
Meghalt Lakatos Ticián, az RTL tévécsatorna Love Island című műsorának 2019-es győztese. A huszonéves férfi váratlan halálának hírét ismerősei osztották meg kedd reggel a Facebookon.
Ticián, el sem hiszem, hogy itt hagytál minket, angyalok őrizzék az álmod, nagyon hiányzol
– fogalmazott búcsúbejegyzésében az egyik ismerős, aki később a kommentek között azt írta, a celeb szívinfarktus következtében halt meg.
Volt barátnője talált rá
A Blikk úgy tudja, az edzőként dolgozó férfira volt barátnője talált rá a lakásában. Zsófi azonnal mentőt hívott hozzá, akiktől megtudta, hogy első- és hátsófali szívinfarktusa volt. Az orvosok másfél órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.
Ticián koraszülöttsége miatt egész életében szívbetegséggel küzdött és nem ez volt az első infarktusa. Az utóbbi időben viszont úgy tűnt, rendben van az egészsége – mesélte a lapnak a celeb egyik barátja. Ticiánt édesanyján és testvérén túl barátai, kollégái és tanítványai is gyászolják.
Az RTL 2019-ben az akkor 19 éves fiúról azt írta, fiatal kora ellenére családra vágyik, és bár bokszolói karrierje derékba tört, a sport örök szerelem maradt az életében. A Love Island győztese barátnőjével, Zsófival jutott a fináléba, ám a műsor után nem sokkal külön utakon folytatták az életüket.