Dave Grohl bejelentette, hogy gyermeke született a házasságán kívül
További FOMO cikkek
Meglepő posztot tett közzé Instagram-oldalán a Foo Fighters frontembere. Az 55 éves rocksztár, aki annak idején a Nirvana dobosaként vált ismertté, nyilvánosságra hozta, hogy megcsalta a feleségét.
„Nemrég édesapja lettem egy kislánynak, aki a házasságomon kívül született. Úgy tervezem, hogy szerető és támogató szülője leszek” – kezdte bejegyzésében Grohl, hozzátéve:
Szeretem a feleségem és a gyermekeimet, és mindent megteszek, hogy visszanyerjem a bizalmukat, és elnyerjem a megbocsátásukat. Hálásak vagyunk azért, hogy tekintettel vannak a történtekben érintett gyermekekre, miközben együtt haladunk tovább.
Dave Grohl és Jordyn Blum 2003 óta házasok, és három leánygyermeket nevelnek – Violet 18, Harper 15, Ophelia pedig 10 éves. Korábban (1994 és 1997 között) Jennifer Leigh Youngblood fotóművész volt a Foo Fighters frontemberének felesége – a RollingStone magazin szerint a rocksztár később elismerte, hűtlensége vezetett a kapcsolatuk végéhez. Hogy a friss közleményében említett újszülöttnek ki az édesanyja, azt egyelőre nem hozta nyilvánosságra a zenész.
Jordyn Blum egyébként tinédzserként modellként dolgozott, és egyszer a Teen magazin címlapján is szerepelt. Akkoriban azt mondta, hogy az egyik kedvenc zenekara a Nirvana, amelynek Grohl 1990 és 1994 között volt a dobosa. Amikor 2001-ben megismerkedtek, Blum producer volt az MTV-nél, később a Foo Fightersszel is dolgozott, a kamerák előtt és a színfalak mögött is. Ő rendezte a zenekar 2002-es „Walking a Line” című dalának klipjét, és szerepelt a 2011-es „White Limo” videójában is. A PageSix azt írja, Blum a rockbanda több szerzeményének, köztük a „Statues” és a „Burn Away” című számoknak is múzsájaként szolgált.
A portál emlékeztet rá, hogy Dave Grohl 2009-ben arra a kérdésre, hogy az apaság mennyiben befolyásolta a dalszerzés folyamatát nála, a Times hasábjain azt nyilatkozta, ez valójában mindent megváltoztatott, amit eddig csinált, mert ha gyermekei vannak az embernek, egészen más szemmel látja az életet – mélyebben érzi a szeretetet, és talán kicsit együttérzőbb is, mindez pedig a dalszerzésben is utat talál. Azt is kiemelte, hogy korábban az év kilenc hónapjában turnézott, apaként viszont már nem szívesen tölt 12 napnál többet a gyermekeitől távol.
A PageSix egy másik cikkében arról ír, nem sokkal azután, hogy Grohl megtette a bejelentését a házasságon kívül született kislányáról, tinédzser gyermekei, a 18 éves Violet és a 15 éves Harper elérhetetlenné tették a közösségimédia-profiljukat. Úgy tudják, Harper korábban „harpergrohll” felhasználónéven volt jelen, több mint 40 ezer követővel az Instagramon, míg Violet a „viioletgrohl” elnevezést használta, és közel negyedmillió követővel büszkélkedhetett.
A Foo Fighters a nyár nagy részét a tavaly megjelent But Here We Are című albumuk apropóján turnézással töltötte. A közeljövőben egy fellépést terveznek: a Soundside Music Festivalon játszanak majd szeptember 29-én. A zenekart Magyarországon is láthatta már a közönség – legutóbb 2019-ben, a Sziget Fesztiválon léptek fel.
(Borítókép: Dave Grohl2024. július 5-én a dániai Roskilde-ben. Fotó:Joseph Okpako / Getty Images)