Elindult a szájkarate, de élőben is összeüthet Bárdosi Sándor és Boráros Gábor
A Sztárbox ötödik élő adásában egy versenyen kívüli gálamérkőzés erejéig feszült egymásnak Bárdosi Sándor és Árpa Attila. A gigászi összecsapásból végül a birkózó jött ki győztesen, de a színész ezzel együtt is derekasan helytállt.
Boráros Gábor kevert harcművész is véleményt mondott a Sztárboxról, pénteken a közösségi oldalára feltöltött videójában élesen kritizálta a birkózó teljesítményét.
Egy hét fontolgatás után megragadom az alkalmat, hogy megszólaljak. Nézem én is a Sztárbox meccseit, láttam köztük jó és kevésbé jó összecsapásokat. De ami miatt most meg szerettem volna szólalni, az Árpa Attila és Bárdosi Sándor mérkőzése. Nemcsak én gondolom úgy, hogy csalódás volt, amit Sanyi részéről láthattunk. Többet vártam volna tőle, Árpa előtt viszont le a kalappal. Sanyit nem kellett volna szorítóba engedni, mert úgy tűnik, ez nem az ő sportja. Maradnia kellene a birkózásnál vagy az edzősködésnél
– fogalmazott Instagram-videójában Boráros Gábor.
Bárdosi Sándor Törökországból nyilatkozott a Blikknek, reagálva a videóban elhangzottakra.
Ez most komoly? Boráros Gábor szerint nem tudok bokszolni? Nem tudom, ezen most sírjak vagy nevessek? Inkább sírnom kellene, látva Boráros legutóbbi MMA-mérkőzéseit... De ha ekkora szája van, akkor álljon ki egy meccsre egy nyugdíjassal, vagyis velem! Bárhol, bármikor! Ja és nem ketrecben, MMA-szabályok szerint, mert ott még rosszabbul járna, hanem ringben és egy igazi bokszmeccsen! Ott majd meglátjuk, mennyi közöm van az ökölvíváshoz...
– nyilatkozta Bárdosi Sándor a szombaton megjelent cikk szerint, válaszul az MMA-harcos szavaira.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben
A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.
március 4., 09:53
- FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra
Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.
március 4., 14:50
- FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát
Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.
március 4., 13:16
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten
A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.
március 5., 09:56
- FOMO
Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól
Az énekesnő dokumentumfilmjének premier előtti vetítésén jártunk.
március 4., 16:57
- FOMO
Majka tiszta vizet öntött a pohárba, nem küldött Fidesz-gyalázó üzenetet a koncertjén
A rapper videóban üzent.
47 perce
- FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő
Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.
március 5., 08:53
- FOMO
Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel
Novemberre már megvan a programunk.
március 4., 16:35
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- FOMO
Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók
Szerinte az edukáció a fontos.
március 5., 06:27
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
6 órája
- FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke
Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.
március 1., 12:32
- FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom
Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.
március 3., 21:03
- FOMO
Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak
A másik két házi kedvencet egy menhely gondozója vette magához.
március 5., 11:02
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
6 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- FOMO
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek
Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.
március 5., 15:24
- FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket
A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.
március 3., 17:03
- FOMO
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző
A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.
március 5., 11:11
- FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót
Teljesült a riporter kívánsága.
március 1., 10:55
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?
Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.
március 3., 20:18
- FOMO
Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről
Hamarosan elmondja Doninak, hogy min ment keresztül.
március 1., 13:38
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell
Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.
március 1., 14:06
- FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának
A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.
március 2., 12:59
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
10 órája
- FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be
Viszlát barna, trutyis banánkarikák!
március 3., 13:57
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- FOMO
Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet
Kőkemény üzeneteket kapott a Jászai Mari-díjas színész.
március 1., 16:11
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
56 perce
- FOMO
Szökésben van a kőbányai liftes szatír
Két éve már kézre kerítették, most ismét üldözi a rendőrség.
március 5., 12:08