Erdei Zsolt tanítványa kőkemény meccsre készül, személyes üggyé vált az összecsapás

image (7).png
2024.12.06. 12:57
Vasárnap este a Hell Boxing Kingsben a magyar ökölvívás egyik legkeményebb mérkőzésére lehet számítani nehézsúlyban. A 35 éves Bernáth István csap össze Erdei Zsolt 22 éves tanítványával, aki nála 20 kilóval könnyebb és fél fejjel alacsonyabb. Mindketten nehéz meccsen vannak túl, pontozásos győzelemmel jutottak el a vasárnapi találkozásukig.

Az ötödik felvonásához ér vasárnap a Hell Boxing Kings versenysorozata a miskolci DVTK Arénában, ahol a profi ökölvívók mellett bokszkesztyűt húznak a hazai sztárok is. Istenes Bence celebligás elődöntője mellett a másik leginkább várt mérkőzés két magyar nehézsúlyú bunyós összecsapása lesz. Az egymillió dolláros összdíjazású nemzetközi versenynek a pénz mellett is komoly tétje van, hiszen a súlycsoportok győztesei a WBO övét is hazavihetik.

A vasárnap este egyik főszereplője, a 35 éves Bernáth István az egyik legsikeresebb magyar nehézsúlyú ökölvívó, aki komoly rutinnal rendelkezik: 12 profi meccséből kettőt vesztett el, míg az amatőrök között 104 alkalommal győzött. Ellenfele, Erdei Zsolt tanítványa, Kiss Levente mindössze 22 éves, jóval alacsonyabb és 20 kilóval könnyebb, mint Bernáth István, de ő sem számít kezdőnek: 95 amatőr meccséből 69-en győzedelmeskedett.

Bernáth a negyeddöntőjében a szerb Vladan Babic ellen bokszolt, és pontozással győzött. A mérkőzésen a magyar öklöző többnyire lábon mozgatta ellenfelét, egyenes ütésekkel operált, ám Babic kemény pofonokkal válaszolt, nem volt üresjárat. A harmadik menet elején is érződött, hogy a két ökölvívó a KO-ra megy, de már látszott, hogy fáradnak. Kovács Kokó István olimpiai és profi bajnok ökölvívó a mérkőzés alatt Babicot látta aktívabbnak és erősebbnek, de a pontozóbírók a mérkőzés egészét értékelve Bernáth Istvánt találták jobbnak.

Madár fiatalkori énjét látják tanítványában

Korábban Kiss Levente is magabiztos sikert aratott a Hell Boxing Kings második negyeddöntőjében, ahol a román Emanuel Micannal csapott össze. A 2016 óta öklöző, háromszoros magyar bajnok összecsapása a világ- és Európa-bajnokkal hevesen indult, kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, bár az első menetben a legtöbb tiszta ütés Kisstől származott.

Kapcsolódó
Brasch Bence kétméteres óriást döngölt a földbe a Hell Boxing Kingsben

Brasch Bence kétméteres óriást döngölt a földbe a Hell Boxing Kingsben

A színész leküzdötte az első akadályt, legyőzte szlovák ellenfelét.

Mican a második menet elején érkezett meg, de nem sokáig érezhette a kezében a gyeplőt, mivel a magyar versenyző pofonosztást rendezett, négy-ötször eltalálta a fejét, amitől a román rendesen megingott – ám mivel profi versenyzőkről van szó, nem állították le a meccset. Annak ellenére, hogy nem adta fel, a pontozóbírók végül Kiss Leventének ítélték meg a győzelmet.

Kiss Leventében a szakemberek a fiatalkori Erdei Zsoltot látják, ami nem lehet véletlen, hiszen Madár készíti fel a bokszolót.

„Egyáltalán nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen Levi nagyjából húsz kilóval könnyebb az ellenfelénél, alacsonyabb is, így nagy szükség lesz a lábmunkájára – mondta a Blikknek Erdei Zsolt. – Nem lesz sétagalopp, már csak azért sem, mert tiszteljük az ellenfelet. Bernáth nagy ütő, tördeli a meccset, tudja, hogyan kell kizökkenteni a másikat. Lelki terrorral is szokott élni, már Levinek is többször üzent, vagyis kissé személyes üggyé is kezd válni ez az összecsapás. Szerintem egyáltalán nem baj, hogy már most találkozunk vele, jobb minél hamarabb pontot tenni az ügy végére.”

A vasárnap esti magyar–magyar rangadón tehát két generáció képviselője csap össze, a győztes pedig a magyar nehézsúlyú ökölvívás jelenlegi trónjára kerülhet, nem beszélve a 100 ezer dolláros díjról, amit majd a súlycsoport legjobbja vihet haza, ha megnyeri a döntőt. A celeb kategóriában kesztyűt húzó Istenes Bence mellett a 60 kilósok mezőnyében is szorítóba lép magyar öklöző: Csiki Róbert a 2021-ben a tokiói olimpiát is megjárt, azeri Aliyev Tayfur ellen áll ki.

Kapcsolódó
Istenes Bencének most jön a neheze, ellenfele is KO-val jutott az elődöntőbe

Istenes Bencének most jön a neheze, ellenfele is KO-val jutott az elődöntőbe

Vasárnap jön a Hell Boxing Kings ötödik felvonása.

A HELL Boxing Kings összecsapásai a YouTube-on is megtekinthetők, Magyarországon pedig az RTL és az RTL+ közvetíti az utolsó négy meccset az Álarcos énekes után, 21:30-tól. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

A felismerés felszabadító érzés volt számára.

március 22., 16:19

  • FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.

március 21., 19:46

  • FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni

Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni

A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.

március 21., 20:00

  • FOMO
Nők milliói mennek keresztül azon, amin Beatrix hercegnő

Nők milliói mennek keresztül azon, amin Beatrix hercegnő

A diszlexiások támogatása mellett mostantól a koraszülés területén is a lehető legtöbbet akar segíteni.

2 órája

  • FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.

március 22., 10:48

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.

március 22., 05:51

  • FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.

március 22., 14:49

  • FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.

március 22., 12:06

  • FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.

március 22., 14:06

  • FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.

március 21., 17:09

  • FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.

március 22., 18:52

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

41 perce

  • FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.

március 23., 10:14

  • FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.

március 23., 09:17

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

2 órája

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.

március 22., 21:43

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

67 éves lett Gary Oldman.

március 21., 05:59

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49