Forgács Gábor lánya: Most nem kapcsoljuk be a tévét, még nehéz lenne, ha meghallanám a szinkronhangját
További FOMO cikkek
- Ha Kunkli Tivadar 60 évesen győz, bekerülhet a boksz történelemkönyvébe
- Letartóztatta az FBI a 2,3 milliárd forintot összecsaló ál-Habsburgot
- Ezekből a jelekből ismerheti fel, hogy társfüggőségben él
- Egyre súlyosbodik a botrány P. Diddy körül, és ez még csak a jéghegy csúcsa
- A legmagasabb polgári kitüntetésével díjazta Tom Cruise-t az amerikai haditengerészet
Idén októberben, nem sokkal azután, hogy Forgács Gábort megerősödve hazaengedték a kórházból, a karácsonyi menüsoron tanakodott apa és lánya. Mindannyian hitték, hogy ezúttal is együtt ünnepelhetnek. De az élet másképp hozta, mert a színész-humorista november 11-én, 76 éves korában halt meg.
Egyre többet fedez fel
Forgács Bea, a színművész lánya most a Storynak elmondta, hogy „ez is az ő optimizmusára vallott”. Hozzátette, hogy kapcsolatuk születése óta töretlen és irigylésre méltóan szoros volt. Az elengedés pedig nagyon nehéz számára. De hiszi, azzal, hogy mesél, életben tartja az édesapja emlékét, és közben az ő lelke is gyógyulhat.
Nem hagyhatom el magam teljesen, hiszen gyerekeim vannak, akiknek szintén segítenem kell a gyász feldolgozásában. Most nem kapcsoljuk be a tévét, még nehéz lenne, ha meghallanám a szinkronhangját, de a lányom, Liza gyakran az internetet kutatja, és egyre többet fedez fel a nagyapjáról
– mondta Forgács Bea.
Földre ejtett papírpénz
Forgács Bea hozzátette, hogy egyedüllétre is szüksége van, hogy a lelke a maga módján is gyógyuljon. Lánya szerint Forgács Gábor mindig azt mondta, hogy ne sírjon.
És higgyem el, ha ő mondja, boldog és teljes életet élt mind a magán-, mind a színészkarrierjében. De még azokban az években is, amikor irodagép-műszerészként dolgozott. És ahogy ezeket a képeket most újra és újra átnézem, megerősítést nyerek, hogy valóban így is volt. Hálás vagyok minden telefonhívásért, történetért, ami az édesapámról szól.
Forgács Gábor lánya a napokban tudta meg – egy kedves barát özvegyétől –, hogy az édesapja hogyan segített ki egy házassági évfordulóját megünnepelni készülő idős nénit a hentes előtt, amikor két csirkecomb helyett csak szárnyat akart kérni, mert nem volt elég pénze.
„Az apukám gyorsan a földre ejtett egy papírpénzt, majd a nénit arról győzködte, hogy ő ejtette azt el. Így végül elkészülhetett az évfordulós vacsora. De ahogy másnak, úgy nekem sem kérkedett vele, mert ő ilyen ember volt. Csak adni szeretett, hálát nem várt érte” – tette hozzá.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.