Bajba került Nagy Feró a kutyái miatt

2025.01.06. 18:23
Szomszédai állítólag rettegnek a zenész két pulijától, amelyek gyakran ugrálják össze az utcán arra járókat, ami odáig fajult, hogy Nagy Ferót fel is jelentették. Az énekes szerint azonban a kutyái teljesen barátságosak, csak örömükben ugatnak és ugrálnak. Nagy Feró most felidézett egy konkrét esetet is, amikor az éppen őt feljelentő nővel találkozott az utcájukban, Feró pedig odahívta az egyik pulit.

A Beatrice frontembere az AC News YouTube-csatorna Kutyaszorítóban című adásában mesélt arról, hogy két puli kutyája miatt Őrbottyán önkormányzata 750 ezer forintra büntette meg, miután az egyik összeugrált egy lányt, ráadásul még a lábát is megnyalta.

Nagy Feró teljesen értetlenül áll az ügy előtt, szerinte ugyanis a kutyái egyáltalán nem agresszívak, sőt kifejezetten barátságos állatok, csak szeretnek ugrálni, illetve örömükben ugatni.

A település lakói azonban teljesen másképpen látják ezt. A Blikk szerint  a Suba és a Tappancs nevekre hallgató pulik korábban egy rollerező kislányt „támadtak meg”. Az énekes szomszédjai szerint a kutyák gyakran kóborolnak az utcán, és „sokan tartanak tőlük”. Egy őrbottyáni nő a település közösségimédia-csoportjában fakadt ki még szeptemberben a zenész kutyái ellen.

Amikor hazafelé jöttünk, én előrementem, a kislányom hátrébb maradt, nem vettem észre, hogy Nagy Feró kapuja megint nyitva volt körülbelül 50 centiméterre. Az egyik puli kutyája nekirohant a gyerekemnek, aki sírt és remegett, a kutya többször is támadólag ugatva nekirohant

– számolt be az esetről a Facebook-csoportban az érintett anyuka, aki azt is hozzátette, hogy hiába csengetett a háznál többször is, senki nem jött ki. A nő bocsánatkérést követelt Nagy Ferótól, aki akkor az esetre reagálva azt mondta, hogy a kutyái valóban szeretnek ugrálni, de „soha életükben nem támadtak meg senkit”.

Az eset odáig fajult, hogy a Kossuth-díjas zenészt feljelentették Suba és Tappancs miatt, 750 ezer forintra perelték be. Nagy Feró most elárulta, hogy nemrég az utcájában találkozott az őt feljelentő nővel, akinek szerette volna bebizonyítani, hogy a kutyái teljesen ártalmatlanok.

Aki feljelentett, ott jött el az úton, és mondtam neki, hogy álljon meg egy pillanatra. Kiabáltam, hogy »Suba, gyere ide!«. Suba meg kijött, ráugrált a csajra, az meg ott állt és nézett, hogy megnyalta a lábát. Meg. Ezért kár lenne megbüntetni

– mesélte el a konkrét történetet a zenész, aki azt is hozzátette, hogy még nincsen vége az ügynek.