Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
MEGVESZEML.L. Junior több évtizede a magyar könnyűzenei élet aktív résztvevője. A 44 éves rapper elmondása szerint már csak néhány évig marad a mikrofon mögött, aztán más dolgokra koncentrálna – írja a Bors.
Az 1990-es évek végén berobbant LL. Junior karrierje mindig meg tudott újulni, és most is a fiatal generációval dolgozik együtt. Legutóbb Valentin-napon jött ki egy közös dala Azahriah-val, amelyet azóta 1,2 milliószor játszottak le csak a YouTube-on.
A zenész a K-OSZ podcast vendégeként elmondta, hogy 15 éves kora óta minden hétvégéje tele van, és egy ilyen életviteltől az ember hajlamos besokallni.
Biztos, hogy nem fogok parókában szaladgálni az arénában, százévesen. Lubickolok még négy-öt évig. Én azt érzem. Erős ötös, aztán vállalkozások, vagy szabad hétvégék. Ez egy élet, így gyerekkor óta, és néha az ember besokall. Nem gondolom, hogy ötven pluszosan majd rappelgetni kéne
– fogalmazott L.L. Junior.
A rapper hozzátette, hogy a zenei karrierje mellett a tévézéstől is el fog búcsúzni.
Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
MEGVESZEM