Medveczky Ilona vallomása: igaznak hitt barátot veszített el a pénz miatt

2025.02.21. 07:15
Medveczky Ilona, az örök díva mostanra egyedül él otthonában, s egyetlen társa a televízió. Nincsenek igazi barátnői. Ráadásul rendíthetetlennek hitt barátságát is tönkretette a pénz dr. Karizs Tamással, a több sikerkönyvet is jegyző íróval.

Medveczky Ilona a revü nagyasszonyaként járta be egész Európát, miközben itthon is olyan ikonikus helyeken lépett fel, mint a Casanova Bár, a Moulin Rouge vagy a Béke-kupola. A táncművész szerint az emberek nagyon szeretik a róla szóló könyvet és örömmel tölti el, hogy még mindig érdeklődnek iránta, nem felejtették el teljesen. A Blikknek nyilatkozva elmondta:

Ez a kötet afféle megkoronázása az életművemnek.

Mindettől függetlenül hiányérzet van Medveczky Ilonában. Elmondása szerint lehetett volna figyelmesebb is, amikor a szerződést írták alá. Bevallotta, abban az időben sok minden foglalkoztatta – a háza eladása körüli teendők –, és nem volt elég figyelmes. Úgy gondolja, egy akkora sikerkönyv megszületése után többet érdemelt volna, mint 50 példányt köszönet gyanánt. 

Medveczky Ilona kiemelte, hogy szerinte ez azért sincs rendjén, mert Medveczky Ilona életútja ne csak másoknak hozzon hasznot, mert ez így nem tisztességes. A híres könyv a Medveczky Ilona – Az örök díva címet viseli, s az Európa Kiadó gondozásában jelent meg tavaly decemberben, ára több mint hatezer forint. 

A Blikk megkereste dr. Karizs Tamást, a könyv szerzőjét, és érdeklődtek nála a művésznő honoráriumáról. Az író azt nyilatkozta, hogy Ilonának valóban igaza van, 50 példány tiszteletkönyvet kapott. Azonban azt is hozzátette, miszerint a művésznőnek nem a pénz volt fontos ebben a történetben, hanem maga a könyv, hogy megörökítsék az életét. A vita azonban a honorárium körül annyira elfajult, hogy tönkretette a művésznő és dr. Karizs törhetetlennek hitt barátságát.

Medveczky Ilonának már csak a televízió a társa, egyedül maradt. Úgy gondolja, bármennyire fura is ez, nincsenek barátnői, már csak ő és a növényei vannak. Nemrég lábtörést is szenvedett, amiben elkélt volna egy-két barát, s ezek hiányában csak még fájdalmasabb lehetett számára a gyógyulás. 

Kapcsolódó
Medveczky Ilona balesetet szenvedett, kórházba került

Medveczky Ilona balesetet szenvedett, kórházba került

A művésznő a karácsonyt sem tudta otthon tölteni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.

március 23., 10:14

  • FOMO
Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere

Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere

Ez a szerelem tényleg az űrbe repít.

március 24., 17:24

  • FOMO
Chappell Roan elárulta személyes titkait

Chappell Roan elárulta személyes titkait

Az énekesnő hat hónapja szerelmes.

tegnap, 21:38

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • FOMO
Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

A Beatrice legendája Schmuck Andorral párbajozott.

március 23., 23:00

  • FOMO
Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében

Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében

Minden a sztárok fogyasztószeréről, az Ozempicról.

március 23., 12:10

  • FOMO
Gundel Takács Gábor: Csak a fizetésért nem kell olyan műsort csinálnom, ami nem jó

Gundel Takács Gábor: Csak a fizetésért nem kell olyan műsort csinálnom, ami nem jó

Thanost és A Gyűrűk Ura szereplőit is felülmúlja a műsorvezető az RTL új vetélkedőjében.

március 24., 16:32

  • FOMO
Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette

Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette

Elstartolt az RTL új vetélkedője, mi megnéztük.

március 25., 06:07

  • FOMO
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

március 24., 21:06

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

A felismerés felszabadító érzés volt számára.

március 22., 16:19

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.

március 22., 18:52

  • FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.

március 22., 21:43

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • FOMO
Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében

Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében

Kábítószer birtoklása miatt is bűnösnek mondták ki a sofőrt.

március 25., 15:49

  • FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.

március 21., 16:02

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00

  • FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.

március 22., 10:48

  • FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.

március 22., 14:06

  • FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.

március 21., 17:09

  • FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.

március 22., 14:49

  • FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.

március 21., 19:46

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.

március 22., 12:06

  • FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.

március 22., 05:51