Jennifer Lopez és Ben Affleck másodszor is elvált, immár hivatalosan
A Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróság január 6-án hagyta jóvá a válási egyezségüket, és kijelentette, hogy az február 21-én lép hatályba, miután eltelt a Kaliforniában előírt hat hónap azóta, hogy Lopez beadta a két éve fennálló házasságuk felbontását – írja az APNews.
A dokumentum szerint szeptemberben mediáció útján állapodtak meg, elkerülve a sztárpárokra jellemző hosszú és viszontagságos bírósági harcot.
Lopez mostantól elhagyja az Afflecket a hivatalos nevéből. A legtöbb pénzügyi részletet nem hozták nyilvánosságra, de egyik sztár sem fog tartásdíjat fizetni a másiknak, és mivel nincsenek közös gyerekeik, így a felügyeleti jog sem kérdéses.
A páros 2022 júliusában házasodott össze, Lopez pedig 2024 augusztusában adta be a válókeresetet. Egyszer már házasok voltak, ugyanis a 2000-es évek elején eljegyezték egymást, majd 2004-ben együtt szerepeltek a hírhedten rossz Gengszterrománc és az Apja lánya című filmekben. Még abban az évben szakítottak, részben a média és a közvélemény nyomását okolva.
Ben Affleck ezután Jennifer Garnerrel élt, akitől 2018-ban vált el. Három közös gyermekük van. Jennifer Lopez négyszer volt házas, és ikrei vannak Marc Anthony énekestől.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében
Minden a sztárok fogyasztószeréről, az Ozempicról.
március 23., 12:10
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- FOMO
Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja
Nagy Tamásnak emiatt kellett kihagynia a legnagyobb koncertjét.
március 25., 06:04
- FOMO
Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette
Elstartolt az RTL új vetélkedője, mi megnéztük.
március 25., 06:07
- FOMO
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
március 24., 21:06
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- FOMO
Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác
A Beatrice legendája Schmuck Andorral párbajozott.
március 23., 23:00
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- FOMO
Gundel Takács Gábor: Csak a fizetésért nem kell olyan műsort csinálnom, ami nem jó
Thanost és A Gyűrűk Ura szereplőit is felülmúlja a műsorvezető az RTL új vetélkedőjében.
március 24., 16:32
- FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett
Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.
március 21., 14:35
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
- FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda
Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.
március 22., 21:43
- FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó
Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.
március 22., 18:52
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- FOMO
Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba
Nem tetszett neki a focista kommentárja.
március 25., 15:56
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- FOMO
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”
Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.
március 25., 20:31
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek
Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.
március 22., 10:48
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem
Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.
március 22., 14:06
- FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés
Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.
március 21., 17:09
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni
A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.
március 21., 20:00
- FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet
A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.
március 22., 14:49