A rapper nem tagadja, hogy egy függő mindig függő marad, hiszen olykor ő maga is sóvárog a kábítószer után. Curtis azonban a változás útjára lépett, és nemcsak kisfiának, de más gyerekeknek és fiataloknak is tart majd drogprevenciós előadásokat.
Eljött az idő
„Ennek már csak azért is közeleg az ideje, mert Doni hamarosan iskolás lesz, megtanul olvasni, és onnantól kezdve láthat majd rólam igazságot, hazugságot, egyszóval mindent is” – mondta a Borsnak a rapper arról, miért akar kisfiával elbeszélgetni a múltról.
Nem beszélve arról, hogy hall majd mindent a társaitól, és tudjuk, hogy a gyerekszáj lehet vicces, de lehet kegyetlen is, így fontos, hogy tőlem hallja majd a teljes igazságot, ahogy azt is tudnia kell, mik azok a sztorik, amik egyáltalán nem fedik a valóságot. Egy biztos, őszinte leszek, és Doni összefüggésében fogja érteni és ismerni a történetemet. Pont úgy, ahogy azok a diákok, akik a drogprevenciós előadás-sorozat állomásain hallgatnak majd engem
– fogalmazott Curtis.
A rapper egyáltalán nem tart attól, hogy apjához hasonlóan Doni is tévútra lép majd, hiszen már most igazolt futballista, a közeg pedig védelmezi, óvja és burokban tartja a kisfiút. Elmondása szerint pontos határvonalakat jelöltek ki a gyerek számára, hogy különbséget tudjon tenni jó és rossz között, ugyanakkor mindig kínálnak számára olyan elfoglaltságot, ami építi és erősíti Doni személyiségét.