Sisu, a finn boldogság titka

Mi lehet a finnek titka, ami miatt nyolc egymást követő évben a föld legboldogabb nemzetének választották őket? Pszichológusok, történészek és szociológusok számos felmérést végeztek, cikkek tucatját publikálták az elmúlt évtizedekben, amelyekben a „boldog nemzetet” magyarázó tényezőket vették lajstromba. Többek között a megbízható és magas minőségű állami ellátórendszerek (oktatás, egészségügy, szociális szféra) meglétét, a természet- és környezetvédelem fontosságát, a fizikai és mentális egészségre való kényes odafigyelést, a magánélet tiszteletét, a rendszeres szaunázás szent rituáléját, a nyugalmat és csendet, a bizalmon alapuló közösségekben gondolkodást, a teljes körű emancipációt, a diszkrimináció- és szegregációmentes struktúrákat és a sisut szokták felsorolni. Mindezek közül a leginkább magyarázatra szoruló – és legizgalmasabb – az utóbbi. Mit is jelent ez az igazán egyszerűen megjegyezhető finn kifejezés?

Magában foglalja a mértékletességet, a kitartást, az önmagunkkal és másokkal szemben is megvalósított szigort, a vasfegyelmet, a vakmerőséget, az előre várható sikertelenség ellenére is markánsan létező kitartó ösztönt, valamint a rezilienciát. A pozitív pszichológia is egyre gyakrabban és mélyebben foglalkozik vele, mint a rugalmas alkalmazkodóképesség egyik fontos meghatározója, valamint a jólléthez szükséges lényegi „hozzávaló”. 

Visszatérve a kezdőgondolathoz, a legtöbb finn nem kedveli a „boldogság” kifejezést. Leegyszerűsítőnek, elcsépeltnek vélik. Helyette önmagukat egyensúlyosnak, tartósan megelégedettnek, gyakran derűsnek vallják. A boldogságot sokan mosolygós arckifejezéssel, kirobbanó és látványos jókedvvel, harsánysággal párhuzamosítják.

A finnek „boldogsága” nem ilyen. Elemibb, fundamentálisabb, amit nem tesznek ki a kirakatba, csupán érzik. Legbelül. Létezik egy finn mondás, miszerint vigyázni kell, hogy az ember ne mutassa kifelé a boldogságát, mert akkor el fogja veszíteni. A finn „boldogság” és egyben a sisu alapvetése, hogy nem várnak el túl sokat sem egymástól, sem egy helyzettől, racionálisabb a hozzáállásuk a sikerhez, a megelégedettséghez. Ha valamit nem érnek el, ha valamiben nem sikeresek, mivel a sisu – jó esetben – születésüktől fogva velük van, kitartanak és folytatják a munkát.

Ez a fajta attitűd a különböző kreatív tevékenységek felfutásának is kedvez. Mivel nincs egyfolytában előttük a győzni akarás, a másokkal versengés, a tökéletességre törekvés vágya, bátrabban kísérleteznek. Legyen az zene, tánc, festészet, regényírás, konyhaművészet vagy kertépítés, a lényeg az aktivitás során érezhető örömben van, és nem cél a tökéletes végkifejlet. Ami viszont fontos, ha egy tevékenységnek hozzákezdtek, azt a kudarcok ellenére is folytatják. Ugyanez a hozzáállás vonatkozik a párkapcsolatokra is. 

Szociális ragasztóanyag

A sisu – ami számos genetikai, pszichológiai és szociális faktor egyvelege – olyan erő- vagy belsőenergia-tartalék, amellyel fizikailag, érzelmileg és mentálisan kihívást okozó helyzeteken nehezen, de mégis túljuthat az ember. Egyfajta utolsó lelki löket, ami akkor is felbugyoghat, amikor a racionális gondolkodásunk, esetleges kishitűségünk a tevékenység feladására késztetne bennünket.

ami az 1917-ben elnyert függetlenséget követően hozzájárult ahhoz, hogy a finnek szuverén nemzetként definiálhassák magukat. Ekkor ugyanis nagy szükség volt valamilyen pozitív jellemzőre, amellyel a finn karaktert leírhatták. Egy olyan tényezőre, amely magyarázatot adott arra, hogyan tudtak fennmaradni, túlélni az elviselhetetlen hideg telek és az európai fejlett centrumtérségektől való hatalmas távolság ellenére. Gondoljunk bele az északfinnek és a számik (lappok) életébe. Életterük nagy része a Sarkkörtől északra található, ahol télen nem ritkák a -25, -35 fokos fagyok, néhány órán át tart a világos nappali periódus, ám előfordul, hogy a direkt napfény látványát akár egy héten keresztül nélkülözniük kell. Mégis ott maradtak, száz évekkel ezelőtt nem indult meg déli irányba tartó migráció. Elkezdtek rénszarvasokat tenyészteni, vadásztak és halásztak, huskykutyákat tenyésztettek, bogyós gyümölcsöket és gombákat ettek, állatok bőréből készítettek maguknak öltözetet. Túléltek mindent, hozzászoktak a szigorú körülményekhez és szűkös erőforrásokhoz. Habár manapság egyre kevesebb nehézséggel kell megküzdeniük, az évszázadok alatt kialakult panaszmentes attitűd és a fogszorított kitartás generációkról generációkra öröklődik. A mai napig.

A sisuval magyarázható az is, hogy a 19. század végén a Cári Oroszországhoz tartozó Finn Nagyhercegség lakóit az akkori főváros, Szentpétervár piacán még lenézték szegényes öltözetük miatt, aztán egyrészt az 1917. december 6-án kikiáltott függetlenség utáni, valamint a II. világháborús károk helyreállítását követő időszakokban olyan társadalmi, gazdasági fejlődési pályára álltak, amelynek köszönhetően jelenleg nemcsak Európa, hanem a világ egyik legversenyképesebb országa az övék.

Stimulálják az immunrendszerüket

1939–1940-ben zajlott az ún. téli háború, amely során a finnek a hatvanszor nagyobb területű, kétszer több katonát felsorakoztató, a finn technikai állományánál százszor több tankkal és repülővel rendelkező Szovjetunióval harcoltak. A szovjetek látványos erőfölénye ellenére a finnek tartották magukat addig, míg a konfliktus az 1940. március 12-én megkötött Moszkvai Békeszerződéssel záródott, és igaz, Finnország elvesztette eredeti területének 9 százalékát, ám függetlenségét megtartotta.

A gyermekeket születésüktől kezdve a sisura kondicionálják. A babakocsiban alaposan bebugyolálják és a ház verandáján vagy a kertben altatják, teljesen mindegy, hogy nyár van 25 fokkal vagy tél -35-tel. Néhány hónapos koruktól kezdve beviszik a 70-80 fokos szaunába, ahol a hőség elviseléséhez szoktatják hozzá. Eleinte rövid ideig a legalsó szinten mászkálnak a kisgyermekek, majd egyre nagyobb forróságban egyre hosszabb időt töltenek. Ezáltal is folyamatosan stimulálják immunrendszerüket. 

Az európai társadalmak nagy része erősen individualizálódott/individualizálódik. Ez a finnekre is jellemző, ám a kollektív tudat, a közösség értéke és megtartó erejének tisztelete nélkülözhetetlen. Ha dolgozol, akkor a lehető legjobban kell saját munkádat elvégezni – bárminemű akadályozottság ellenére, mert a silánysággal, a lustasággal, a nemtörődömséggel annak a közösségnek ártasz, akiknek köszönheted jóllétedet, azt a magas színvonalú életet, amit élsz. Az erős társadalmi háló, a közös munka, egymás tisztelete és segítése alapvető. Ez is a sisu.

Elképzelhetetlen, hogy akár zuhogó eső, akár fagyos szél vagy szakadó hó (a hóra egyébként 40 különböző kifejezést használnak a finn nyelvben) eltántorítaná őket a szabadban megvalósuló aktivitásuk elvégzésétől. Remek vízálló és hidegtűrő ruháik vannak, felveszik és indulnak hatalmasakat sétálni az ország 75 százalékát borító erdőségekbe, vagy lékben horgászni.

Nálunk egyre divatosabbak a hidegvizes merülések, úszások, sokakat büszkeséggel tölt el, hogy télen bemerészkednek valamelyik tavunkba, esetleg versenyeznek, ki hány percig volt képes jégkockákkal teli hideg vízben létezni. A finneknek ez évszázados szokásuk, semmi különös nincs abban, ha -30 fokot mutat a hőmérő, a 180 ezer tó egyikének jegén léket vágnak, majd a szaunázások szüneteiben nyugodt arccal, mindennemű erőlködés és önmaguk felesleges fényezése nélkül úszkálnak. 

Veikka Gustafsson az első finn, aki megmászta a Mount Everestet a kilencvenes évek közepén. Ő a sisu egyik nemzeti szimbóluma (saját fiát is Sisunak nevezte el, sőt az Antarktiszon általa meghódított hegycsúcsnak is ezt a nevet adta). Tanácsai a következők: „Ha a víz nincs befagyva, lehet benne úszni. Eleinte kellemetlen, végül viszont fantasztikusan érzi magát az ember. Ha valamilyen kellemetlenség ér, úgy kell rá tekinteni, mint egy tapasztalás. Ha nehézségekkel szükséges szembesülni, gondolj arra, az előző generációk tagjai is megküzdöttek hasonló problémákkal.”

Végül felmerül a kérdés, tanulható-e a sisu. E tekintetben jelenleg nincs egyértelmű válasz. Ha a finneket kérdezzük, az az általános vélekedésük, hogy sisuval csak születni lehet. Ezzel szemben egyre több pszichológus állítja azt, igenis tanulható. Természetesen sosem lesz senki azon a szinten, mint egy finn, aki gyakorlatilag az anyatejjel szívta magába, ám kellő önfejlesztéssel és tudatossággal pozitív változások érhetők el. 

A szerző geográfus, egyetemi oktató és idegenvezető, aki hosszabb ideig élt Finnországban. 

(Borítókép:  Fürdőzők megmártóznak a Näsijärvi-tóban, miután kijöttek a Kaupinoja szaunából a finnországi Tamperében 2017. szeptember 14-én. Fotó: David Levene / Northfoto)