Valter
9 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

A görögök többsége maradna az euróövezetben

2012.11.20. 13:02

A görögök többsége szerint országuknak az euróövezeten belül a helye, de nem tetszik nekik, ahogy kormányuk kezeli az adósságválságot, derül ki a GPO közvélemény-kutató kedden ismertetett felmérésből.

Az eredményt aznap ismertették, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek kedden várhatóan előzetesen hozzájárulnak a Görögországnak megítélt hitel újabb részletének a folyósításához, amely nélkül az ország rövidesen fizetésképtelenné válhat. A megkérdezett 1200 ember 63 százaléka szerint Görögországnak az euróövezeten belül kell maradnia, de szinte ugyanennyien válaszolták azt, hogy negatívan értékelik a kormány válságkezelését.

A válaszolók több mint a fele azt mondta, hogy az utóbbi időszakban csökkent a jövedelme, mintegy 78 százaléka szerint pedig a bér- és nyugdíjcsökkentés, az adóemelések és az állami szférában végrehajtott elbocsátások nem segítik a gazdaság stabilizálását. A felmérésben megkérdezettek több mint 40 százalék mérges a politikusokra és a szakszervezetekre, és csalódott tevékenységükben.

Egy másik felmérés szerint, ha ma tartanának választásokat, a SYRIZA radikális baloldali párt 22,3 százalékkal győzne, míg a kormányzó konzervatív Új Demokrácia 20,1 százalékot kapna. A június közepi választások óta mindkét párt támogatottsága csökkent, akkor az Új Demokrácia a szavazatok 29,6 százalékát, a SYRIZA 26,9 százalékát szerezte meg.