Orbán: Összekapcsoljuk Esztergomot az M1-essel
Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a Magyar Suzuki Zrt., amelyet Magyarország egyik büszkeségének nevezett a szerdai budapesti aláírási ünnepségen a miniszterelnök. Orbán Viktor egyúttal bejelentette, hogy a kormány döntése szerint megépítik a Suzuki-gyárnak otthont adó Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakaszt.
A kormányfő elmondta, a Magyar Suzuki Zrt. vezetőivel folytatott tárgyaláson szóba került az is, hogy növelik a Suzuki magyar beszállítóinak arányát, és - az autógyár javaslatára - a tervezetthez képest nagyobb lesz a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-híd kapacitása.
Most nem multikról, hanem globális cégekről volt szó
A miniszterelnök megismételte azt a meglátását, amely szerint a jövőben azok az országok lesznek sikeresek, amelyek a legtöbb előnyös megállapodást tudják tető alá hozni globális cégekkel. Magyarország ezért köt stratégiai megállapodást olyan nagyvállalatokkal, amelyek a magyar nemzetgazdaság és a magyar emberek érdekét is jól tudják szolgálni - mondta.
Hisashi Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója a Parlamentben tartott ünnepségen kijelentette, a Suzuki szeretne hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez. Rámutatott arra, hogy Magyarországon jelenleg több mint 400 ezer Suzuki fut az utakon, és egy 200 millió eurós beruházás keretében már megkezdték egy új modell tervezését is.
A mostani volt a kormány ötödik speciális, nem nyilvános egyezménye egyes nagyvállalatokkal. Az első stratégiai partnerségi megállapodást a Coca-Colával kötötte a kormány, a másodikat a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.-vel, a harmadikat a székesfehérvári Alcoa-Köfém Kft.-vel, a legutóbbit pedig november 9-én a kecskeméti Mercedes-gyár tulajdonosával, a Daimler AG-vel.