Lojális MNB-elnökkel a kisebb adósságért!
Nem számít, ki lesz az új jegybankelnök, ha kulturáltan viszi végig a kabinet és a kormány javaslatait, a piac is elfogadja majd néhány hónapon belül, mondta a hvg.hu-nak egy névtelenséget kérő vezető fideszes politikus. A lap szerint egyelőre nem tudni, ki lesz Simor András utódja, és valószínű, hogy pár hónapig még fenn is marad majd a hírzárlat.
A lap kormánypárti értesülésekre hivatkozva azt mondja, hogy kizárt, hogy Orbán Viktor Surányi Györgyöt kéri majd fel a posztra. A kétszeres jegybankelnök korábban már kritizálta a monetáris politika ortodox megoldásait.
![Surányi György](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/358/3582/35822/3582240_2ed370ead5c8b22c75399221c1c0418e_wm.jpg)
Az egyik legfontosabb kérdés a kormány számára az lesz, hogyan segítheti az MNB a 2014-es költségvetési hiány csökkentését, írja a hvg.hu. Emellett fontos kérdés lesz az is, mi történjen a devizatartalékkal, illetve a hitelezés élénkítésében is komolyabb szerepet kell vállalnia az MNB-nek a kormánypárti tervek szerint.
A kormányzat szeretné elérni az MNB új vezetésével, hogy a jegybank a bankok kötelező tartaléka után ne fizessen a pénzintézeteknek kamatot. A meghökkentő elképzelés számításaink szerint a pénzintézeteknek összességében 25-30 milliárd forintba kerülne, hiszen elesnének a kamatjövedelemtől, a jegybanknak viszont ugyanennyivel csökkenne a kiadása, ami a nyereségességét (végső soron az államháztartás helyzetét) javítaná, írja a Portfolio.hu.
A lap hozzáteszi, hogy a jegybanki devizatartalék egy-két milliárd dollárral csökkenthető lenne, és a kormányzati tervek arról szólnak, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak a devizatartalékból fizetnék vissza a 2008-tól felvett hitel egy részét.
Korábban a lehetséges jegybankelnökök listáján felmerült Cinkotai János neve is, ugyanis többen állítják, hogy a Monetáris Tanács jelenlegi külső tagja tudja ma Magyarországon a legpontosabban megbecsülni az inflációt. Nem ő volt persze az egyetlen név: vannak, akik úgy gondolják, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lehet a nagy esélyes az MNB élére.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)