Strauss-Kahn ügye rendeződni látszik
A nemi erőszakkal vádjába és az egyéb szexbotrányaiba belbukó volt IMF-vezér, Dominique Strauss-Kahn első és legsúlyosabb ügye hamarosan lezáródhat a New York Times szerint.
A sajtóban csak DSK-ként emlegetett volt vezető ugyanis nemsokára peren kívüli egyeszségre juthat az őt feljelentő 33 éves szobalánnyal, Nafissatou Dialloval.
Diallo először nemi erőszakkal vádolta bíróságon a Strauss-Kahnt, majd amikor a hatóságok kétségesnek ítélték a szavahihetőségét és ejtették a vádat, indított egy polgári peres eljarást is a Valutaalap korábbi vezetője ellen, nem-nyilvános károkra hivatkozva. Strauss-Kahn ezt rágalmazásnak minősítette, és ő is pert indított Diallo ellen, egyébként pedig arra hivatkozott, hogy az eset során minden kölcsönös beleegyezéssel történt.
![000 Was4178130](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/358/3589/35898/3589850_250d66b4a9b5cdd9f4b56d756d47fd73_wm.jpg)
Most úgy tűnik, hogy végleg lezárulhat mindkét per, mert a hírek szerint közben csendben nagyon közel jutott a két fél a peren kívüli megállapodáshoz.
Végül nem indítottak eljárást a Lille-i prostituált ügyében sem, aki szintén nemi erőszakkal gyanúsította DSK-t, de aztán ejtette a vádakat tovább folyik viszont az eljárás az úgynevezett Carlton-ügyben üzletszerű kéjelgés elősegítésében való bűnrészesség miatt.
Strauss-Kahn karrierjén azonban már egy újabb felmentés sem segytene, az ügyek miatt a férfi távozott az IMF éléről, államfői ambícióinak is búcsút kellett mondania és 21 év után a felesége is elvált tőle.