A FrieslandCampina tejipari cég jövő szeptembertől bezárja debreceni üzemét, de szándéknyilatkozatot írt alá egy vevőjelölttel, így elképzelhető, hogy a gyár - beszállítóként - mégis tovább működik - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A tervek szerint a vállalat bizonyos termékei gyártását mátészalkai gyárában összpontosítaná, míg más termékei ezután bérgyártásban készülnének. A logisztikai szolgáltatásokat a FrieslandCampina fő elosztó központjában, Budapesten vonnák össze. A további adminisztratív feladatok összevonása - 2014-ben - szintén a budapesti központi irodában történne meg.
A FrieslandCampina alternatív megoldások lehetőségét is vizsgálja, hogy az átszervezés szociális hatásait a minimálisra csökkenthesse. Ennek megfelelően a társaság egy másik tejipari vállalattal szándéknyilatkozatot írt alá a debreceni egység eladásáról. Amennyiben létrejön a végső megállapodás, az üzem tovább működhet, és bérgyártásban tovább folytathatja a FrieslandCampina egyes tejtermékeinek előállítását is.
A FrieslandCampina évek óta komolyan veszteséges, tavaly a csaknem 30 milliárd forintos árbevételük mellett több mint 7 milliárdos mínuszt hoztak össze. az üzemet még 2007-ben adták át, ahol 75 dolgozóval a teljes Milli termékcsalád gyártása folyt.
A közlemény idézi Kostas Maggiorost, a FrieslandCampina Magyarország vezérigazgatóját, aki szerint a reorganizációs terv célja, hogy olyan erős és versenyképes ellátási lánc jöjjön létre, amely megfelelően támogathatja a vállalat jövőbeni növekedési stratégiáját.