Hárommillióért tanultak mutogatni a miniszterek

Lábzsámolyok, forgószékek, meseportál, franciaóra, konferenciák, egyeztetések, kommunikációs tanfolyamok, tízmilliós ügyvédi díjak – a minisztériumok ismét közzétették azokat a listákat, amelyek saját és háttérintézményeik költéseiről szólnak. A Józsa István szocialista képviselő írásbeli kérdéseire adott, a parlament honlapján megtalálható válaszokból kiderül, melyik tárcánál milyen külsős szerződéseket kötöttek, hány új autót vettek, mennyit és hová utaztak, milyen új bútorokat, telefonokat, informatikai eszközöket vettek.

Nem mindenki volt lelkes

A minisztériumok eltérő lelkesedéssel és részletezéssel közölték az adatokat. Az időpontra, tételre és darabszámra lebontott, szépen rendezett, összesített számokat is tartalmazó listáktól a felületes, rosszul fénymásolt, olvashatatlan táblákon át a foghegyről odavetett számokig sokféle megoldással lehet találkozni az összesen több száz tételből álló beszámolóhalmazban. Mivel a minisztériumok nem egységes koncepció szerint, hanem sok esetben összevissza válaszoltak a kérdésekre, egyészen pontos összegzést szinte lehetetlen készíteni arról, hogy pontosan mennyi idő alatt mennyi pénzt költöttek el eszközök és szolgáltatások vásárlására.

A hektikus képet jól jelzi, hogy miközben például a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál (KIM) azt is pontosan megadták, hogy mennyibe került az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek bűnjelbontó helyiségeinek speciális rozsdamentes bútorzata – egyébként 1,7 millióba –, addig a Honvédelmi Minisztériumnál olyan, nem igazán túlrészletezett tételekkel is találkozni, mint szakmai tanácsadás 5 millió forintért, de a Belügyminisztérium alá tartozó Terrorelhárítási Központ költéseit sem részletezték.

A legérdekesebb vásárlásokra és beszerzésekre így aztán persze nyilván éppen azoknál a tárcáknál és háttérintézeteknél lehet ráakadni, akik a legrészletesebb elszámolást adták. Közben pedig a százmilliós nagyságrendet jelentő, különböző ügyvédi megbízások, tanácsadások pontos tárgya a legtöbbször rejtve marad.

A jó munkát meg kell fizetni?

A Földmérési és Távérzékelési Intézet munkatársai például nyugodt szívvel akaszthatják kabátjaikat arra a két darab Dixi fogasra, amit darabonként húszezerért vettek, és a zánkai központban is lelkiismeret-furdalás nélkül kanalazhatják a finomfőzeléket a 12 darab, összesen félmillióért vásárolt hullámos ívű asztallapról. A BM-nek bedolgozó, tavalyelőtt év elején hat nap alatt egy 800 000 forintos tanulmányt megíró szakértő, az egy hónap alatt hatmilliót kereső tanácsadók azonban nem nagyon tolakodtak nyilvánosságért; azért, hogy kiderüljön, pontosan mit is tanácsoltak, szakértettek.

Pedig önmagában semmi szégyellni való nincs abban, ha valaminek megfizetjük az árát. Ahogyan például a Gabonakutató Nonprofit Kft.-nél is tudják, hogy egy jó hokedlit ma már 13 600 forint alatt nem lehet kapni, a haderő korszerűsítéshez sem érthet mindenki. Ha 7,2 milliót kell fizetni a Honvédelmi Minisztériumnak azért, hogy valaki elmondja, hogyan lesz korszerűbb a magyar hadsereg, Hende Csaba miniszternek is a zsebébe kell nyúlni – és ő a zsebébe is nyúlt.

Nem érdemes spórolni az ügyvéden a nemzetközi, választott bíróságokon zajló pereken sem. Az ország képviseletét például az EDF-fel szembeni, évekig húzódó eljárásban 779 millióért látják el. Ehhez képest aprópénz, hogy a megszüntetett Sláger és a Danubius rádiók beruházói által indított perben megbízott iroda 2,4 millióért viszi az ügyet.

Kérdés, sok-e az az 1,1 millió forintot is, amelyet a KIM a fák állapotának és a környező épületek párkánymagasságának felmérésére költött egy 11 hektáros városrészben, mert ennek a tevékenységnek a piaci ára nem közismert. Azt is nagyon nehéz megállapítani, hogy pofátlanul jó üzletnek számít-e 25 ezerért az az ORFK-s esettanulmány-vásárlás, ami a bűnügyi profilkészítésről és viselkedéselemzés technikákról szól, vagy drága-e 735 ezer forintért a Heckler-Koch lőfegyverek javításáról szóló tanfolyam.

Hány széket adnak 3,6 millióért?

Egy fokkal tisztább lenne a kép, ha a tárcák a külsős szerződések kapcsán az ügyvédi irodák, közbeszerzési tanácsadók megbízásánál minden esetben a konkrét céget, megbízott személyt is megjelölnék, ahogyan azt néhány esetben például az NFM is megtette. Így legalább esetenként az olvasók is együtt örülhetnek az olyan kis hazai tulajdonú cégek sikereinek, mint például amilyen a tárcának több ízben segítő Provital Fejlesztési Tanácsadó. Az Opten adatai szerint a közbeszerzési tanácsadással foglalkozó vállalkozás a 2010-ben még csak 29 milliós adózott eredményét 2011-re 155 millióra, több mint ötszörösére növelte.

A legtöbb esetben azonban nincs a megbízott cég feltüntetve, így nem derül ki az sem, hogy kinek fizetett ki rendezvénydekorációs kellékekre 6 millió forintot a KIM a Regeneráció Kormányzati Karrier Expo elnevezésű rendezvényen, vagy hogy ki volt az a nemzetközi referenciával rendelkező sporttechnológiai szakértő, aki 24 millió forintot kapott az új Fradi-stadionhoz adott tanácsaiért.

Persze még a kisebb tárgyi beszerzéseknél sem mindenhol tombolt az áttekinthetőség. Bár néhány tárca a legapróbb részletekig beszámolt a megvett lábzsámolyokról, autókról, tabletekről, az NFM válaszában akadnak olvashatatlanul sötétre fénymásolt oldalak is, és több dokumentumban is csak összevonva, konkrét megnevezés, típusszám nélkül számolnak be a beszerzésekről.

Nem tökéletes a Nemzeti Vagyonkezelő leírása sem, az állami vagyonnal való elszámolásban egyébként rutinos szervezet nem tüntetett fel darabszámot a vásárolt bútoroknál, így csak reménykedhetünk, hogy valójában nem egyetlen Origo 605-ös forgószéket vásároltak 3,6 millió forintért, hanem legalább százat.

Pénzek a Webbank körül

Nehezebben magyarázhatóak azok a megbízások, amelyekkel a minisztériumok alapvető feladatait szervezik ki. Bár egyfelől érthető például, ha a fejlesztési tárca nem mindig tud teljesen kiigazodni saját energetikához kötődő szabályain, a sűrű segítségkérés külső tanácsadócégektől mégis meglepő. Az energetikai jogalkalmazással kapcsolatosan felmerülő kérdések intézésére csaknem ötmillió forintot fizettek, de fordítottak pénzt a geotermikus energiához kötődő szabályozási kérdésekre is.

A beszámolókból kiderül, a Nemzetgazdasági Minisztérium a Webbank alapításával kapcsolatos informatikai és üzletviteli tanácsadói feladatok ellátására máris csaknem 20 millióért kötött szerződéseket, az alapítással összefüggő pénzügyi, adózási, számviteli feladatok ellátására pedig 9,8 millió forintos szerződést kötöttek.

Hogyan szaporítsunk kengurut?

A minisztériumok által közölt táblázatok alapján egyébként úgy tűnik, a válság és a megszorítás ellenére sem csupa vér és könny a hivatalnokok élete. Egzotikus utakból ugyan kevesebb jutott, de azért számos fontos, érdekes konferenciára, egyeztetésre, tanulmányútra jutottak el a tárcák és háttérintézményeik munkatársai.

A legszínesebb felhozatal a Vidékfejlesztési Minisztériumnál volt. Míg a szomorúbb sorsú munkatársak a Műtrágya munkacsoport ülésén, a Tejcsomag szemináriumon vagy az Élelmiszerrel érintkező anyagok bizottsági munkacsoportjának ülésein gubbasztottak, mások a Szeszesital munkacsoport vagy a Bor és alkohol bizottság ülésein jegyzetelhettek. A még szerencsésebbek az ukrajnai Almáskert megtekintése elnevezésű szakmai úton vehettek részt, vagy a bangkoki Ázsiai-Ausztráliai Állattenyésztési Kongresszuson fejleszthették talán kenguruszaporítási tudásukat.

A legvonzóbb tavalyi szakmai programnak első ránézésre mégsem ez, hanem a Tengerrel nem rendelkező országok 2. találkozója nevű rendezvény tűnt, ahol a magyar kollégák egy teljes Balatonnal a hátuk mögött alighanem behozhatatlan előnnyel indultak az esti ismerkedős programon.

Drága a kommunikáció

A minisztériumok beszámolóiból kirajzolódik néhány igazi álommeló is. Például 7,4 milliót lehetett kapni a soros litván elnökség magyar borral való ellátásának előkészítéséért. Ennél valószínűleg nem kevésbé szórakoztató feladat volt a minisztériumi meseoldal alatt futó jogosakerdes.hu honlap üzemeltetése és háromszori frissítése – 6,3 millió forintért ez is igencsak elfogadható állásnak tűnik. Nem mulathatott rosszul az a kommunikációs tréner sem, aki húsz állami vezetőt próbált beavatni a nonverbális kommunikáció rejtelmeibe, ráadásul a 15 napos, napi négy órás tréningért összesen hárommillió forint ütötte a markát.

Bár mindössze 112 000 forintot fizettek azért a három napos tréningért, amit húsz főnek tartottak francia protokolláris ismeretekből és az üzleti életben használt leggyakoribb kifejezésekről, a kurzus vezetője legalább biztosabb pénzhez jutott, mint az a tolmácscég, amelyik az EU-IMF-delegáció fordítására szerződött. Az E+I Tolmács és Szolgáltató Bt. joggal hihette, hogy az év üzletét csinálta meg, amikor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal aláírta a hatmillióra szóló megállapodást.

Azonban, mint azt a tárgyalásokért magyar részről felelő Varga Mihály sajtóosztályán megtudtuk, az elmúlt hét hónapban félmilliót sem kaptak. A kifizetések ugyanis a teljesítések arányában történnek, a kormány és a nemzetközi tárgyalódelegáció találkozói pedig túl sok munkát nem adtak a szinkrontolmácsoknak. Arról egyébként, hogy a tolmácscég kasszájából mennyire hiányzik ez a pénz, sajnos nem sikerült semmit megtudni: az Opten cégtárának és az igazságügyi tárca elektronikus beszámoló portáljának adatai szerint az 1992-es alapítású, kezdetektől családi érdekeltségben lévő társaság a törvényi előírások ellenére évek óta nem készíti el nyilvános beszámolóit (mérleget, eredménykimutatást).

A Varga beszédeire szánt összeggel is hasonló lehet a helyzet, erre eredetileg 2,4 milliós szerződést kötött a tárca. Ha EU–IMF-megállapodás végül nem is lesz, legalább a miniszter angoltudása fejlődik: az egyéni nyelvórákra 600 ezer forintot szántak. Ez biztosan nem volt kidobott pénz, hiszen Vargának angolul nyelvvizsgája nincs, és bár hivatalos életrajza szerint tárgyalási szinten beszéli az angolt, a gyakorlatban ez nincs így. April Foley, korábbi budapesti amerikai nagykövettel való találkozása után a követség táviratában a következőt írták: nem beszél folyékonyan angolul, viszont próbálkozik, de enyhén szólva is alig érthető, amit mond – derült ki egy 2011-es Wikileaks-dokumentumból.