Újabb csapás érheti a forintot

2013.01.14. 06:34 Módosítva: 2013.01.14. 07:35

Egyértelműen külön életet kezdett élni csütörtökön és pénteken a forint, elszakadva a régiótól. Mindez jól mutatja, hogy egyedi magyar események alapján kezdett el gyengülni a forint árfolyama az euróval szemben − mondta a Napi Gazdaságnak Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizakereskedője. A magyar deviza két nap alatt mintegy 7 forintot gyengült, ami jelentős, főleg ha figyelembe vesszük, hogy közben a világban viszonylag jó hangulat uralkodott.

A forint nagyon hirtelen gyengült közel 7 forintot csütörtök reggeltől, és pénteken már hét hónapos mélyponton volt az árfolyama, miután 297 fölé került az euróval szemben (hétfőn a 296 forintos szintnél kezdte a hetet az euró).

Ebben leginkább két tényező játszhatott szerepet, egyrészt a piaci szereplők felfigyeltek a gazdasági miniszter a csütörtöki Heti Válaszban megjelent cikkében foglaltakra, amelyben azon véleményének adott hangot, hogy hibás volt a korábbi erős forintárfolyamra alapozott inflációcsökkentési igyekezet, amit a piac úgy fordított le, hogy nem lenne Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ellenére egy gyengébb euró/forint árfolyam.

Ruzsonyi a mostani lejtmenet másik okát abban látja, hogy a piacon elkezdték árazni a márciusi változást a jegybank élén − erre a pozícióra a legvalószínűbb befutónak ugyanis Matolcsyt tartja a piac.

Megválasztása esetén pedig a többször emlegetett nem konvencionális eszközök bevetése a monetáris politikában is realitássá válhat, amennyiben valóban létrejön a kormány és az MNB között egy stratégiai megállapodás a gazdaság élénkítésére.

Csak óvatosan a célárfolyamokkal!

Ugyanakkor azt, hogy az árfolyammozgásba mennyire árazódnak be a márciusi változásokkal kapcsolatos várakozások, nagyon nehéz megmondani, és a célárfolyamokkal is érdemes óvatosnak lenni − jegyezte meg lapunk kérdésére Ruzsonyi, aki szerint az is elképzelhető, hogy újra 300 fölé kerül az euró. Ennek a szintnek az átlépése pedig könnyen megtörténhet, hiszen ez inkább pszichológiai szint, semmint a kereskedők által jobban figyelt technikai ellenállás. Mindezek ellenére Ruzsonyi mégis egy kisebb korrekciót tart valószínűbbnek, amelyet megnyugtató kormányzati nyilatkozatok is elősegíthetnek.

A folyamatos és jelentős külföldi vételek miatt azonban nagyon nehéz célárakat megfogalmazni, csak a különböző technikai szintekre érdemes figyelni − véli Ötvös Mihály, a CIB szenior devizakereskedője. Ötvös szerint a jelentős forintgyengülésben az is szerepet játszott, hogy szerdán a lengyel jegybank bejelentette, véget ért a kamatvágási ciklusuk. Ez ugyanis erősítette a zlotyt és vele a forintot is, ami azt eredményezte, hogy sokan lezárták forintshort-pozícióikat, így "üresek lettek a külföldiek zsákjai, amiket újra tele lehetett pakolni csütörtökön és pénteken" − fogalmazott a szakember.

Minden forinterősödést megvesznek

A forint gyengülésével kapcsolatban szinte egyöntetű a piac véleménye: Matolcsy írása okozta a magyar deviza vesszőfutását, de Ötvös személyes megítélése szerint a külföldi hírügynökségek interpretációja is kissé erősebbre sikerült. Ez azonban nem számított, a külföldiek folyamatosan vásárolták az eurót a forint ellenében csütörtök délutántól, és szinte minden esetben azonnal megvették a 60-70 filléres forinterősödéseket is.

Ötvös arra is felhívta a figyelmet, hogy bár csütörtökön a magyar állampapír-piaci hozamok még nem reagáltak a hirtelen forintgyengülésre, de pénteken már ott is érződött az elbizonytalanodás. Mindez pedig nem jelent jót, mert ha a magyar állampapírokat is elkezdik adni a külföldiek, az újabb csapást jelenthet a forintnak.

Az EKB sem segített

Ráadásul a magyar deviza szempontjából nem jött jókor az a hír sem, hogy az Európai Központi Bank arra utalt, egy ideig nem változtat a kamatszinten. Erre ugyanis elindultak felfelé a német kötvényhozamok, az ennek eredményeként szűkülő kamatmarzs pedig nem segíti a magyar eszközöket sem.

Pénteken már szinte minden devizával szemben vásárolták az eurót, a frank is jelentősen, 1,215-ig gyengült. Ennek köszönhető, hogy a frankkal szemben a forint gyengülése mérsékeltebb volt, azonban egy frank így is több mint 244 forintot ért, míg a dollár egysége 224 forintba került.