Nagyot nyertek a magyar adósságon

2013.01.24. 13:34
A negyedik negyedévben sem csökkentette magyar kötvénykitettségét a Franklin Templeton, viszont a papírokon újabb jelentős nem realizált nyereséget ért el. December végén már több mint 10 milliárd dollárral (2200 milliárd forint) tartozott Magyarország legnagyobb magánhitelezőjének.
Michael Hasenstab
Michael Hasenstab
Fotó: Handout

Egy éve derült fény arra, hogy a Franklin Templeton volt a magyar állampapírok legnagyobb vásárlója, azóta az amerikai alap tovább növelte kitettségét, írja a Napi Gazdaság. 2012 végén már 10,12 milliárd dollárnyi magyar eszköz volt a cég amerikai és luxemburgi alapjaiban, ez 680 millió dollárral (150 milliárd forint) volt magasabb a szeptember végi szintnél.

Mindezt úgy érte el a Templeton, hogy nem vásárolt újabb, időközben bóvlikategóriába visszaminősített államkötvényeket, vagyis meglévő portfólióján produkálta a nyereséget. A harmadik negyedévben hasonló mértékű vagyonnövekedést mutattak fel az alapok, így fél év alatt összesen több mint 1,3 milliárd dollárt (mintegy 300 milliárd forint) keresett a cég csak azzal, hogy megtartotta korábban felvett pozícióit. Emellett Magyarország rendre fizeti a kötvények után járó hozamot - ez számításaink szerint fél év alatt ez további mintegy negyedmilliárd dollárt jelent. Összesen tehát 2012 második féléve 1,5 milliárd dollár körüli pluszt hozott a Templetonnak a magyar papírokon.

A korábbiakhoz hasonlóan a negyedik negyedév végén is az amerikai Templeton Global Bond Fundban volt a legtöbb magyar eszköz, a több mint 4 milliárd dolláros állomány 10 százalékos növekedést jelent egyetlen negyedév alatt. A cég hasonló luxemburgi alapja 2,9 milliárd dollárnyi magyar eszközt tartott, míg szintén Luxemburgban a Templeton Global Total Return Fund 2,1 milliárdos magyar kötvényállományt birtokolt. Összesen 11 amerikai és 12 luxemburgi alapban volt valamekkora magyar kötvénykitettség, a tengerentúlon 4,6 milliárd dollárt, Európában pedig 5,6 milliárd dollárt tettek ki a magyar eszközök.

Kockáztatnak

2013 rekordév lehet a kockázatos, magas hozamú befektetések számára - mondta a Reutersnek adott interjújában szerdán Mark Möbius, a Templeton Investments elnöke. Szerinte a bankok eddig tartalékoltak a jegybanki likviditásbővítés után, idén azonban a kockázatosabb befektetések felé fordulhat az a pénz, ami felszabadul a pénzintézeteknél. Az interjúban Möbius elsősorban saját szakterületéről, a fejlődő részvénypiacokról beszélt, de a tendencia akár a magyar kötvénypiacra is kedvező hatással lehet.

A felsorolt három konkrét alapban, melyek összesen 9 milliárd dollárnyi kötvényt kezeltek közös, hogy mindegyiknek Michael Hasenstab az egyik vagyonkezelője. Az amerikai Templeton Global Bond Fundot egyedül, míg a két európai alapot Sonai Desai segítségével kezelte a szakember.

Alaposabban megvizsgálva a Franklin Templeton Investments magyar pozícióit, az derül ki, hogy a cég kedvence a 2011. március 29-én kibocsátott tízéves dollárkötvény. Közel két éve hárommilliárd dollár értékben adott el Magyarország ebből a papírból, a teljes mennyiségből 1,85 milliárd dollárt a Templeton jegyzett le. Ez az állomány ma már közel 2,1 milliárd dollár ér, vagyis csak a 2011-es dollárkötvényeken közel 20 százalékot keresett a cég a 6,375 százalékos garantált éves hozam felett.

A Templeton jelentős pozícióépítése azért lehet érdekes a közeljövőben, mert Magyarország 2011 tavasza után a közeljövőben tervez először devizakötvényt kibocsátani. Ha pedig az amerikai alapkezelő továbbra is jó vételnek tartja a magyar papírokat, akkor ismét megjelenthet komoly vevőként a piacon. Bár egyelőre az sem világos, hogyan akar kiszállni jelenlegi pozícióiból a Templeton, hiszen a kötvények jelentős részét még közel 10 évig tartania kellene, ha meg akarná várni a lejáratot.