Lekerülhetünk idén az uniós szégyenpadról

2013.01.25. 16:12 Módosítva: 2013.01.25. 17:59

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai nemrég Budapesten tárgyaltak a Nemzetgazdasági Minisztérium, az MNB, az Államadósság Kezelő Központ és az IMF illetékeseivel, valamint helyi befektetési alapkezelőkkel. Látogatásuk tapasztalatairól pénteken Londonban ismertetett beszámolójukban közölték: a magyar kormány továbbra is elkötelezetten törekszik arra, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány ne haladja meg a 3 százalékot, és kormányzati szakértők várakozása szerint a tavalyi évre becsült 2,7 százalékos hiány után 2013-2014-ben is 3 százalék alatt lesz a deficit.

A JP Morgan londoni elemzői közölték ugyanakkor, hogy saját előrejelzésük inkább 3 százalékos hiányt valószínűsít az idei évre, más okok mellett azért, mert a gazdasági növekedés várhatóan elmarad a kormány előrejelzésétől. A ház szakértői beszámolnak pénteki ismertetésükben arról, hogy magyar kormányilletékesek 0,9 százalékos növekedésre számítanak az idén, a 2014-re szóló előrejelzések pedig 2,5-3 százalékos GDP-pluszt valószínűsítenek. A JP Morgan szakértői közölték ugyanakkor, hogy saját előrejelzésük alapján 2013-ra stagnálást, 2014-re 1,5 százalékost növekedést várnak a magyar gazdaságban.

Az idei évre más nagy londoni házak sem számolnak növekedéssel Magyarországon. Az Európai Újjáépítési és Fejélesztési Bank (EBRD) e héten Londonban ismertetett, idei első regionális előrejelzésében az általa 1,5 százalékosra becsült tavalyi visszaesés után 2013 egészére 0,1 százalékos GDP-csökkenést jósolt a magyar gazdaságban. Az idei magyarországi prognózist a bank jelentősen, 0,5 százalékponttal rontotta előző, tavalyi utolsó térségi jelentéséhez képest, abban ugyanis még 0,4 százalékos idei magyar GDP-növekedési előrejelzés szerepelt.

Az új magyar prognózishoz fűzött elemzésében az EBRD kiemelte, hogy a magyarországi beruházási ráta a legalacsonyabbak között van az EU egészében, és ezt elsősorban a magánszektor hitelellátásának folyamatos zsugorodása okozza. A hitelkihelyezés visszaesésének oka az EBRD szerint az, hogy a magyar bankszektorban a leggyorsabb kitettségek leépítési folyamata az EBRD működési országcsoportjának egészét tekintve.

Pénteki elemzésükben a JP Morgan londoni szakelemzői azzal indokolták a hivatalos várakozásnál borúlátóbb magyarországi növekedési előrejelzésüket, hogy megítélésük szerint csökkent Magyarország mint beruházási célpont vonzereje.

A vállalati szektor adóterhelésének meredek növekedése a költségoldalon gyakorol egyre nagyobb nyomást a cégekre, az egységnyi termékértékre jutó nominális munkaköltség pedig az elmúlt két évben 8 százalékkal nőtt, miközben Lengyelországban e termelékenységi mérőszám 3 százalékkal, Csehországban és az EU egészének átlagában pedig 4 százalékkal emelkedett - áll a JP Morgan pénteki londoni elemzésében.

A ház szerint a magyar kormány munkahelyvédelmi akcióterve várhatóan csökkenti a foglalkoztatási oldalon jelentkező terheket, a termelési költségeket azonban emelik a magas adók, és ez nyomást gyakorol a vállalati szektor jövedelmezőségére.