Ebből a hegyből gazdagodott meg Európa

A világ egyik legmagasabban, a tengerszint felett 4090 méterre fekvő bányászvárosa a bolíviai Potosí, melynek hegye több mint kétszázötven évig látta el ezüsttel Spanyolországot – írja a Conclude Daily Gold. A 4824 méteres csúcsú ezüsthegyet, a Cerro Potosít méltán hívták Cerro Ricónak, azaz gazdag hegynek is. A legenda szerint egy elveszett lámáját kereső inka pásztor bukkant rá véletlenül 1544-ben, amikor éjszakára tüzet rakott a lábánál, és egy idő után arra lett figyelmes, hogy a földből csillogó szürkés anyag folyik.

A bányából egyes források szerint 1545 és 1660 között 16 ezer tonna ezüstöt szállítottak Sevillába, ami bőven meghaladta Európa akkori ezüsttartalékát. A hivatalos feljegyzések szerint viszont a Cerro Ricóban 1556-1783 között bányászott 41 ezer tonna tiszta ezüstből mindössze 8200 tonna került az óhazába. A 16 ezer tonna ezüst a színezüst mai, kilónként 745 eurós árfolyamán nagyjából 12 milliárd eurónak felel meg – forintban ez körülbelül 3552 milliárdot ér.

Alig egy évvel később a spanyol gyarmatosítók meg is kezdték az ezüst kitermelését. A kibányászott nemesfémet lámákkal és öszvérekkel szállították a Csendes-óceán partjára, onnan hajóval északra, Panamavárosba, majd az „ezüstúton” öszvérkaravánnal a Panama földszoroson át Nombre de Diosba, ahol azt a Spanyolországba tartó királyi kincstári hajókra rakták át.

Persze az ezüstkaravánt előszeretettel dézsmálták meg a kalózok, mint például a brit Francis Drake vagy a francia Guillaume Le Testu – utóbbi fejével fizetett a kalandért, mivel őt később sikerült a spanyoloknak elfogniuk –, így például 1573-ban több, mint 30 tonna aranyat és ezüstöt zsákmányoltak egy szárazföldi rajtaütés során az ezüstúton Nombre de Dios közelében.

Mindenesetre az ezüsthegyben lévő mesés vagyon egyre többeket vonzott, így a több mint 200 ezer lakosúra duzzadt Potosí hamarosan Amerika és a világ egyik legnagyobb városává nőtte ki magát. Az európaiakban Peru – miután Bolívia a perui alkirályság részeként (spanyolul: Alto Perú) volt ismert, mielőtt kivívta függetlenségét – a mesés kincsek misztikus földjeként élt.

Miguel de Cervantes leghíresebb regényében, a Don Quijoté-ban Potosí például a kivételes gazdagság szinonimájaként szerepel. Egy elmélet szerint pedig a dollár $ jele az 1768-ban Potosí-ban vert spanyol királyi ezüstérmén lévő PTSI jelölésből ered.

Annak, hogy Spanyolország ezüstben dúskálásálhatott, azonban nagy ára volt. A Peru 1569-1581 közötti spanyol alkirálya, Francisco Álvarez de Toledo által dolgoztatott indián bányászok ezrei – más források szerint akár milliói – haltak meg, nem csak a brutális kényszermunka, hanem az ezüst kinyeréséhez használt higanytól való mérgezés által.

A bennszülött munkások számának csökkenése miatt a gyarmattartók 1608-tól évente 1500-2000 afrikai rabszolgát igényeltek Madridtól. Összességében 30 ezer afrikai rabszolgát szállíthattak Potosíba a gyarmati korszakban, akikkel a Casa de la Moneda bányáiban váltották ki az öszvéreket, mivel azok a szállítmányok terhelése miatt néhány hónap múlva elpusztultak volna. Négy öszvért húsz rabszolgával helyettesítettek.

A jelenleginél néhány száz méterrel magasabban végzett extenzív bányászat következtében a hegy megsüllyedt, ám az ezüstkorszaknak csak 1800-ban lett vége. Addigra a hegy ezüstkészlete jórészt kimerült. Azóta elsősorban ónt és cinket hoznak a felszínre. A reménytelenül nehéz munkakörülmények miatt a bányászok életkilátásai még mindig rosszak: a szilikózis miatt sokan a 40. évüket sem érik meg.

A Panamericana blog szerint az innen elhozott ezüstből akár hidat is lehetett volna építeni az Atlanti-óceánon keresztül a Spanyol Királyságig. „Kis túlzással még azt is lehet állítani, hogy az angol világbirodalom sem születhetett volna meg, ha Sir Francis Drake és a királynő többi kalóza nem fosztogatja kitartóan azokat a spanyol hajórajokat, amelyek rakományában a Cerro Rico ezüstje volt talán a legfontosabb összetevő” – írta Bede Márton a helyről, amit úgy is hívnak, hogy a hegy, ami embereket eszik.