Az NFÜ 289 milliárd forintra hirdet pályázatot
A tervek szerint idén a rendelkezésre álló 2007-13-as teljes keret még fennmaradó részére, összesen 289 milliárd forintra hirdet pályázatokat az NFÜ, közölték csütörtökön. A cél az, hogy ez már 2013 első negyedévében teljesüljön. Ebben az évben az ügynökségnek 1197 milliárd forintot kell odaítélnie a nyertes pályázóknak, amellyel a 2007-13-as programozási időszak összes forrását lekötik. Az NFÜ-nek továbbá több mint 1500 milliárd forintot kell ebben az évben kifizetnie ahhoz, hogy biztonságosan, a források teljes felhasználásával eljussanak a pénzek a magyar pályázókhoz.
Az NFÜ a programozási időszak végéhez közeledve jelentős célokat tűzött maga elé és azokat tavaly szinte kivétel nélkül teljesíteni tudta, írja a közlemény. "Az elmúlt évben, a terveket meghaladóan, összesen 906 milliárd forint értékben jelentek meg pályázati és kiemelt felhívások. A megítélt támogatások összege elérte az 1641 milliárd forintot, amely mintegy 82 milliárd forinttal túlteljesítette a tervezett célkitűzést. Ezzel nemcsak, hogy elérte az NFÜ az éves tervében meghatározott törekvéseit, hanem túl is szárnyalta azokat" - írja a fejlesztési ügynökség.
Szerintük az uniós források célba juttatása az egyik legfontosabb feladat, amellyel kapcsolatban sok kritika érte az ügynökséget a tavalyi évben, a "tények azonban azt mutatják, hogy a folyamatos egyszerűsítéseknek és fejlesztéseknek köszönhetően az elmúlt évben a kifizetések értéke elérte a 1043 milliárd forintot." 2012 végénösszesen közel 250 milliárd forintot sikerült eljuttatni a projektgazdáknak. Magyarország ezzel a teljesítményével a 2007-2013 uniós periódusban az 5. legtöbb forrást hívta le a 27 tagállam közül.