Szépen erősödik a forint

2013.02.01. 09:36

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,89 pontos csökkenéssel, 19 356,13 ponton nyitott pénteken. Ezzel a csütörtöki záró értékéhez képest 0,06 százalékkal gyengült. Az OTP fél tíz előtt 4645 forinton állt, a Richter 37 280-on, mindekttő 0,3 százalékos erősödésnek felel meg. A Mol viszont 0,5 százalékos esésben volt, 18 480 forintos árfolyammal.

Nyugat-Európában viszont növekedéssel nyitottak a vezető tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 index 0,30 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,25 százalékos, a párizsi CAC-40 0,16 százalékos pluszban kezdte a hét utolsó kereskedési napját.

Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 10 cent emelkedéssel 115,65 dolláron állt.

Erősödik a forint

A reggeli stabil kezdés után gyorsan az erősödés irányába mozdult a forint: az euróval szemben 291,5-ig süllyedt , ami háromhetes forintcsúcsnak számít és egyúttal folytatódik az a forinterősödés trend, ami a 300-as szint köré emelkedése óta látszik. A dollár világpiaci gyengélkedése miatt a dollár/forint jegyzések már 214-nél járnak, amelyre tavaly október végén volt utoljára példa, írja a Portfolio.

    15 perccel késleltetett adatok. Forrás: portfoliofinancial.hu

    Pénteken 9 órakor az euró árfolyama 1,3623 dollárra erősödött a csütörtök késő esti 1,3577 dollárról.