Naponta nyolcvan cég tűnik el
Januárban 2401 cég szűnt meg Magyarországon, 61 százalékkal több, mint amennyit a megelőző év azonos időszakában töröltek a cégbíróságok, olvasható az Opten céginformációs szolgáltató kedden kiadott közleményében. „Az elképesztő ütemű növekedés egy tartósnak bizonyuló tendencia része, hiszen az elmúlt három hónapban összesen 8783, havonta átlagosan tehát 2927 cég megszűnését regisztrálta az Opten, ez pedig 63 százalékos növekedés a tavaly januárral végződő háromhavi átlaghoz képest” – fogalmazott Tóth Tamás ügyvezető igazgató.
A cégszolgáltató szakértői általában nem minősítik önmagában negatív jelenségnek a cégek megszűnését, hiszen a magyar gazdaságban a vállalkozások nagy száma egészségtelenül szétaprózódott tőkeszerkezetet mutat. A megszűnések ilyen mértékű növekedésénél azonban már érdemes a cégek életpályáját komolyabb elemzés alá vonni. A tendenciát előrevetítve ugyanis az adódik, hogy idén akár 45 ezer céget is törölhetnek, ami az összes bejegyzett társas vállalkozás 7 százaléka. „Ennek csak egy része magyarázható az egészséges megtisztulással, a már korábban magára hagyott, kiürített vállalkozások megszűnésével. A bezáró cégek egy része ugyanakkor a jelenlegi rossz gazdálkodási környezet kárvallottja lehet” – véli az Opten igazgatója.
Tóth Tamás nem aggódik amiatt, hogy az elmúlt három hónapban folyamatosan csökkent a működő cégek száma. Az utóbbi egy-két évben néha előfordult, hogy egyik hónapról a másikra csökkenjen a cégek száma, de a három hónap alatt bekövetkezett 3200-as csökkenés már tendenciát jelez. „A cégek számának korábbi növekedése egy recessziós időszakban nem volt kedvező jelenség: sokkal inkább arra vallott, hogy a végtelenül leegyszerűsített cégalapítás miatt számos üzleti stratégiát nélkülöző kényszervállalkozás indulhatott” – olvasható a közleményben.
A működő cégek számának mostani csökkenése abból is adódik, hogy tavaly április óta egyszer sem érte el a háromezret a cégalapítások száma, holott régebben havonta átlagosan négyezer új céget is bejegyeztek Magyarországon.
Az Opten azt is közölte: januárban tovább csökkent a felszámolások és a végelszámolások száma. Előbbiből 1554-et, utóbbiból 1106-ot tettek közzé a cégbíróságok, ami jelentős visszaesés a 2012 első felében megszokott havi két-háromezres értékekkel szemben. Ez részben azzal magyarázható, hogy a kényszer-végelszámolás helyét az egyszerűbb kényszertörlés vette át, amiből viszont csak akkor lesz felszámolás, ha az adós cég vagyona legalább a felszámolás költségeit fedezi.